Bemutatkozik az új válogatott

 2011.05.19. 07:46

Csütörtökön 17 órakor a szombathelyi Aréna Savariában, pénteken 15 órakor pedig a büki sportcsarnokban mérkőzik meg egymással Magyarország és Görögország női röplabda-válogatottja. Megfiatalított kerettel, új szövetségi kapitánnyal tért vissza a magyar csapat Vas megyébe.

„Hosszú távon, négy-ötéves periódusban gondolkodunk, amelynek egyik csúcspontja a 2015-ös Európa-bajnokságra való kijutás lehet – magyarázta Jókay Zoltán. – Ezért a játékosok nagy többsége huszonéves, de persze néhány tapasztaltabb röplabdázóról sem mondtam le. A fiatalabbakkal már voltak közös sikereink, az ifjúsági, illetve a juniorválogatottal szép eredményeket értünk el, Európa-bajnokságon, világbajnokságon szerepeltünk. Abból a csapatból öt-hat játékos is a keretben van, ami azt jelenti, hogy felnőtt szinten is megállják a helyüket. Sajnos a legfiatalabbak közül két-három most érettségizőre ebben a kéthónapos válogatott programban még nem számíthatok.”

A mérkőzéseket 400 forintos felnőtt, és 200 forintos diák és nyugdíjas jeggyel lehet megtekinteni.

A görög válogatottról érdemes tudni, hogy tavaly nyáron is részt vett az Euroligában, de meglehetősen gyászosan szerepelt, 12 csoportmérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni (hazai pályán 3:2 a törökök ellen), végül 11 vereséggel, 9:35-ös játszmaaránnyal a kvartett utolsó, negyedik helyén zárt. Szinte ugyanígy sikerült az együttesnek az egy évvel korábbi Euroliga, akkor is egy győzelemmel és 11 vereséggel zártak a görögök (7:35), akkor otthon a spanyolokat kapták el 3:2-re. A nemzeti csapat a kilencvenes években érte el a legjobb eredményeit. Akkoriban rendszeresen kijutott az Európa-bajnokságra, ahol 1991-ben nyolcadik, 1993-ban kilencedik, 1995-ben hetedik, 2001-ben pedig kilencedik volt. A 2002-es világbajnokságon a 11. helyen végzett, azóta azonban egyetlen nagy tornára sem jutott ki. A klubcsapataik sem alkottak maradandót az elmúlt szezonban. A CEV Kupától a Panathinaikosz visszalépett, az Olympiakosz az első fordulóban simán kiesett (0:3, 0:3) a török Galatasaray ellen, a Challenge Kupából az Iraklisz Szaloniki és a Markopoulo Revoil is nyert szett nélkül búcsúzott. De ők legalább elindultak...

Érdekesség, hogy a görög női juniorválogatott jelenleg a világbajnoki selejtezőtornán szerepel. A magyar együttes két tagja is Görögországban játszott az elmúlt szezonban. A kupaezüstérmes Kiss Katalin a finálé legeredményesebb játékosa, Józsa Zsuzsanna pedig a bajnokság legjobb ászszerválója volt.

A magyar válogatott kerete
Meléndez-Pál Beatrix (Extremadura Arroyo, spanyol)
Milovits Júlia (Vasas Duna Autó Óbuda)
Tálas Zsuzsanna (MÁV Előre SC)
Filipovics Anita (Icos Crema, olasz)
Miklai Zsanett (Vasas Duna Autó Óbuda)
Kovács Tímea (Újpesti TE)
Dégi Barbara (VBC Köniz, svájci)
Józsa Zsuzsanna (Iraklisz Szaloniki, görög)
Kiss Katalin (AEK Athén, görög)
Liliom Rita (Alemannia Aachen, német)
Sándor Renáta (BSE-FCSM)
Kötél Dóra (BSE-FCSM)

(forrás: Vas Népe)

Címkék: görögország szombathely görög válogatott röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr252915838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása