A röplabdások családja méltó emléket állított pénteken Szekér Lászlónak, az egykori edzőnek, főiskolai tanárnak, a sportág nyíregyházi szaktekintélyének. Minden és mindenki róla szólt péntek délután a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokban. Képgaléria itt!

A februárban, 61 éves korában, ám életszemlélete, tenni akarása okán mégis fájdalmasan fiatalon és tragikusan elhunyt néhai röplabdaedző és főiskolai tanár emlékére jöttek össze a sportág barátai, no és az országszerte elismert szakember egykori ülőröplabdás tanítványai. Az Euroligára készülő női röplabda-válogatott is bemutatkozott.

A csarnokigazgató, jó barát, korábbi szomszéd Máthé Csaba egy Las Vegasi sztorit emlegetett a tévényilatkozatában, a büfében Szekér László emlékére koccintanak a jó barátok. Aztán kezdődött a főmeccs, amely előtt gyászszünettel emlékeznek az örökkön mosolygó Tanár úrra, miközben sokan abban reménykedtek, hogy ez egy rossz álom, és Laci bácsi ott áll a csarnok bejárata előtt, és a szokásos meccs előtti cigijét szívja.

De nem, a valóság ettől szívbe markolóbb, nem csoda, hogy könnyes volt a játékosok szeme az első nyitás előtt. Szekér László február óta nincs közöttünk. Edzést tartani ment, amikor a tragédia történt. A röplabda volt az élete, erről árulkodik az alkalmi kiállítás is, ami a csarnok tárgyalójában nyílt. Cikkek fényképek, kupák, mind-mind a Bem iskolával, a Nyíregyházi Főiskolával és az NRK-val elért sikerekre emlékezve.

A főmeccs után pedig újabb szívbemarkoló pillanatok: Szekér László özvegye és lánya, a meccsen a nyíregyháziak csapatkapitányaként fellépő Barbara a város posztumusz Bencs László-díját veheti át Kovács Ferenc polgármestertől és a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség aranyplakettjét Máté Jánostól.

Női bemutató mérkőzés

Magyar válogatott – Nyíregyháza 3:0 (7, 11, 18)
Nyíregyháza, 300 néző. Játékvezetők: Éva T., Hóbor
Magyar válogatott: Meléndez-Pál, Sándor R., Miklai, Kiss K., Liliom, Filipovics. Csere: Kötél D. (liberó), Dégi, Milovits. Szövetségi kapitány: Jókay Zoltán
Nyíregyháza: Szekér B., Sipos T., Szikszai V., Merkószki, Botos, Erdősné. Csere: Petróczy, Török Sz. (liberók), Savic B., Czipták, Erdős Zs., Roma, Sipos Z., Szalai G. Edző: Kőhalmi Richárd, Kolozsi János.

Ülőröplabda bemutató-mérkőzés: Nyíregyháza – Magyar válogatott 3:1 (15, 18, –24, 23)

(forrás: Szabolcs Online)

Címkék: nyíregyháza szekér röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr562902215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása