Itt hátrány, ott egál

 2011.04.23. 11:51

Második meccsét is elvesztette a török bajnokság döntőjében Mészáros Dömötör csapata, az Arkas Izmir. Oroszországban Veres Péter együttese, a Dinamo Moszkva kikapott az elődöntő negyedik mérkőzésén, így a fináléba kerülésről az ötödik találkozó dönt.

Török bajnokság, döntő, 2. mérkőzés
Fenerbahce – Arkas Izmir 3:1 (–15, 20, 22, 19) Statisztika itt! Képgaléria itt!
Mészáros Dömötör csereként lépett pályára, két pontot szerzett. A statisztikából jól látszik, hogy a feladónak megint súlyos gondjai voltak a labdák elosztásával, mert a csupán 38 százalékkal támadó brazil Bravo 21 labdát kapott, a 62 százalékos Burutay Subasi pedig csak nyolcat. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Fener javára. A harmadik meccset vasárnap délután rendezik, szintén Isztambulban.

Orosz bajnokság, elődöntő, 4. mérkőzés
Lokomotiv Belgorod – Dinamo Moszkva 3:0 (22, 21, 17) Statisztika itt!
Jobban nyitott, jobban támadott és jobban is blokkolt a házigazda, a Bajnokok Ligája-bronzérmes fővárosiak a kulcsembereik gyenge támadóhatékonysága miatt nagyjából esélytelenek voltak ezen a találkozózón. Veres nyolc pontot szerzett. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:2, a párharc ötödik meccsét vasárnap rendezik, Moszkvában. A másik ágon a BL-második Zenit Kazany 3:1-es összesítéssel búcsúztatta a Dinamo Krasznodar együttesét, ezzel bejutott a fináléba.

Képgalériák
1. mérkőzés
2. mérkőzés
3. mérkőzés

Címkék: orosz török moszkva mészáros röplabda veres fenerbahce dinamo izmir arkas lokomotiv belgorod

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr862849406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása