A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:1-re nyert a TFSE-KRA ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 19., utolsó fordulójában. A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető. A Kecskemét nagy meglepetésre 2:0-s hátrányból fordított, és 3:2-re győzött Kazincbarcikán.

A házigazda Honvéd Zrínyi az alapszakasz utolsó mérkőzésén azt a csapatot fogadta, amely csoportelsőként már korábban megszerezte az NB I-es indulási jogot. Egymás elleni eredményük alapján a vendég TFSE-KRA tűnt az esélyesebbnek, hiszen eddigi két meccsüket egyaránt megnyerték. A hazaiak fogadkoztak, hogy szépítenek mérlegükön, és bizonyítják, hogy ebben a csoportban mindenkit le tudnak győzni!

A mérkőzés első játszmájában nagy elánnal estek egymásnak a csapatok. A látványos, labdameneteket, kemény támadásokat követően felváltva estek a pontok. Ez az adok-kapok gyakorlatilag a szett közepéig tartott, amikor is a jobban összpontosító Zrínyi négy-ötpontos előnyt szerzett. A végjátékra ugyan kissé felzárkóztak a vendégek, de nem tudtak egyenlíteni, illetve fordítani. Így alakulhatott ki a 21. percben a megérdemelt 25:21-es hazai győzelem (1:0).

A második szettre mindkét csapat azonos összetételben lépett pályára. A játék képe sem változott, mert folytatódtak a helyenként igen hosszú 12-15 labdaérintéses menetek. Ez a látványos röplabda ismét a szett közepéig tartott, hiszen egyik csapat sem tudott a másiktól meglépni. A végjátékra jöttek a gyors pontszerzések. Ezek elsősorban a nyitásoknak és a blokkoknak voltak köszönhetőek. Ezen játékelemek kivitelezése mindkét csapatnál tartalmazott jó és rossz megoldásokat, ászszervákat, átüthetetlen falakat, de rontásokat is. Minden esetre a Zrínyi 23:18-ról egy kicsit kiengedve, második játszmalabdáját megoldva 25:23-ra nyert (2:0).

A harmadik játszmára több poszton is változtatott a vendégek edzője, így többek között Jáka Szilvia lett a TFSE feladója, míg a házigazdák nem módosítottak kezdőcsapatukon. A 25 perces játékrészben nem az erő, a látványos röplabda dominált. Mindkét csapatban sok volt a hiba, és szinte vele együtt nőtt a görcsös küzdelem. Az eredmény pedig szorosabb volt, mint az előző két szettben. A végjáték nem várt fordulatokat hozott. A TFSE 18:18-nál kiegyenlítette az addig kétpontos hátrányát, majd négy ponttal meglépett. Ezt követően ismét idegőrlő csatajelenetek következtek. 24:23-nál a hazaiak hárították ellenfelük játszmalabdáját, majd meccslabdáról vesztettek (25:27, 2:1).

A negyedik szett előtti dorgálás jót tett a Zrínyi játékosainak, mert végig jól és taktikusan játszva, helyenként nyolc-kilenc ponttal vezettek, és 25:17-re biztosan nyerték a szettet, illetve a meccset (3:1). A 91 perc tiszta játékidőt hozó mérkőzésen a Honvéd Zrínyi csapata megérdemelten nyert a csoportelső TFSE-KRA ellen.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 19. forduló

Honvéd Zrínyi SE – TFSE-KRA 3:1 (21, 23, –25, 17)
Békásmegyer, 40 néző. Játékvezetők: Árpás K., Varjasi
Zrínyi: Kiss V., Lakatos D., Nagy Cs., Váradi, Juhos, Leirer. Csere: Ehmann (liberó), Horváth O. Edző: Kovács István
TFSE-KRA: Sákovics V., Tóth Zs., Szabó B., Jáka Sz., Naszvadi, Széles. Csere: Bánlaki M. (liberó), Enghy, Richter. Edző: Foki Róbert

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:2, 10:11, 16:13, 21:20. 2. játszma: 4:4, 9:9, 16:15, 23:18, 24:22. 3. játszma: 4:3, 10:10, 17:15, 18:21, 23:24, 25:24. 4. játszma: 6:3, 12:8, 19:10, 21:13

NRC-Kazincbarcika – Röpke SE-Kecskemét 2:3
A vendégek gyengén kezdtek, a borsodiak szinte ellenállás nélkül termelték a pontokat. A határozott, húzott nyitások sültek, minden hazai támadás után leesett a labda az ellenfél térfelén. Örömröplabdát játszottak a hazaiak. Ez a lendület megmaradt a második szettre is, bár a Röpke ekkor már megmutatta, hogy nem adja fel a meccset. Ennek ellenére elveszették a második részt is a vendégek (2:0). A harmadik etapban javultak a kecskemétiek mind nyitásban, mind fogadásban. Hiába sikerült jól bejátszaniuk a labdát a kazincbarcikaiaknak, nem tudták a támadásaikat pontokra váltani. Így az alföldi lányoknak folyamatosan nőtt az önbizalmuk, és ugyanekkor visszaesett a borsodiak teljesítménye. Az NRCK elvesztette a harmadik és a negyedik szettet, az ötödik felvonásra pedig lelki előnnyel mehetett a Röpke. Hiába akarták a borsodi lányok, nem sikerült megállítaniuk a vendégeket, így kialakult a 3:2-es végeredmény a Röpke javára.

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: kecskemét röplabda zrínyi honvéd kazincbarcika tf röpke nb ii nrck

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr232816328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása