A Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:2-re győzött a MAFC-BME-Mapei otthonában a férfi Extraliga 5-8. helyéért rendezett rájátszásának harmadik mérkőzésén, ezzel 2:1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

A találkozót a helyszínen tekintette meg a huszadik század legjobb férfi röplabdázója, az élő legenda, Tatár Mihály, aki a kezdés előtt kedélyesen elbeszélgetett a régi szép időkről Nyári Sándorral, a Veszprém edzőjével.

Tóth Tibor bombaütésére Molnár István válaszolt az első szett legelején, majd Czintula Mihály duplájával meglépett a Veszprém (1:3). Czintula a második meccsen mutatott remek formáját folytatva egy ászt is nyitott, aztán Németh Zoltán is beköszönt. Az első percekben rendkívül elszántnak, összeszedettnek tűnt a bakonyi együttes, amely mindehhez még jól is játszott, s azonnal magához ragadta a kezdeményezést (4:8). Tóth Tibor remeklésével folytatódott a játszma az első technikai szünet után, és a különbség tovább nőtt. Molnár István blokkolt, Szappanos Máté pedig nyitott egy szerencsés ászt, ezzel mínusz négyre zárkózott a MAFC (9:12).

Vocskó Máté a hálónál lenyomta Németh Zoltánt, aztán a csereként beállt Dzsaber Számi sáncolt (12:14). Veszprémi szempontból a legjobbkor jött Horváth Szabolcs centerpontja (13:16). Jahn Péter is betalált hazai részről, de Tóth Tibort továbbra sem tudták megfogni a fővárosiak, ha nagy baj volt, technikás megoldással kiütötte a labdát a sáncról (15:18). A MAFC-nál pályára lépett csereként a feladó, Markovich Béla is, de a folytatásban rosszul állt fel a csapat, így újabb ponttal gazdagodott a dunántúli együttes.

Vocskó György időt kért (15:19), aztán az újrakezdést követően, Tóth Tibor újabb ütését követően megint. A hajrában Czintula támadásrontása után nagyon jókor jött Horváth Szabolcs és Németh Zoltán blokkja, utóbbival játszmalabdához jutottak a bakonyiak, és Németh Zoltán újabb bombasztikus sáncával le is zárták az első felvonást (18:25, 0:1).

A második szakaszban is maradtak a jó veszprémi blokkok, Seck György kapta le Jahn Péter labdáját az elején. Egyedül Szappanos Mátét nem igazán tudták tartani a vendégek, akik Czintula újabb ütésrontása miatt hátrányba kerültek (4:3). Tóth ismét duplázott, ennek köszönhetően jól tartotta magát a Veszprém (6:6). Takács Gergely blokkolt középen (9:7), de Tóth Tibor továbbra is megállíthatatlan volt, sáncból is eredményes tudott lenni. Czintula a hálóba támadott, megint két ponttal vezetett a MAFC (11:9), és amikor Czintula ismét elhibázott egy akciót, hárompontos hátrányban Nyári Sándor időt kért (13:10).

Felzárkózott egy pontra a Veszprém (14:13), de Takács Gergely pontja után megint kettő volt a különbség, s jöhetett a második kötelező szünet (16:14). Jahn Péter volt eredményes, aztán Tóth Tibor ütését – tévesen – szélesnek látták az addig tökéletesen, hiba nélkül bíráskodó játékvezetők. Ezzel a szett érdemi része véget ért, Takács Gergely bombázott, ötpontos hátrányban Nyári Sándor időt kért (19:14). Németh Zoltán és Tóth Tibor is támadást rontott (21:14), a MAFC-nak ebben az időszakban minden összejött. Nyári mester pihentette Németh Zoltánt és Dolgos Attilát, mert ekkor már mindegy volt... A hazai csapatkapitány, Tari Zsolt nyitott egy ászértékűt, Jahn játszmalabdához juttatta csapatát, Kráml Szilveszter rossz ütése pedig véget vetett a második szettnek (25:17, 1:1).

A MAFC felpörgött, és második etapban ugyanolyan jól játszott, mint a Veszprém az elsőben, ennek megfelelően még az eddigieknél is nagyobb csatára volt kilátás a folytatásban.

Rosszul kezdődött a harmadik felvonás a Veszprém számára, Jahn Péter ugyanis az első labdamenetben leblokkolta Tóth Tibor ütését. A folytatás sokkal jobban alakult, Czintula Mihály ütött, Németh Zoltán ászt nyitott (1:3), de Jahn kisvártatva Czintula bombáját is pontot érően semlegesítette (3:3). A vendégek szóvá tették, hogy Vocskó Máté ütése a haló felső szalagjáról vágódott vissza a hazaiak térfelére, de hiába, Szappanos blokknélküli ütése után ez a pont is a fővárosiaké lett (8:5). Czintula Mihály nehéz helyzetben remekelt, triplájával egyenlített a Veszprém (9:9).

Vocskó Máté egyes blokkal semlegesítette Németh Zoltán ütését, majd Molnár István ütött ászt, újra ellépett hárommal a házigazda (12:9). Czintula a hátsó sorból a hálóba ejtett, Takács Gergely sáncolt Tóth Tibor ellen, megtörni látszott a bakonyi együttes, Nyári Sándor nem várta meg a technikai szünetet, azonnal időt kért (15:11). Nagyon jól mezőnyözött a házigazda, ez volt az alapja az eredményességének. Czintula újra a háló közepébe bombázott, a különbség mégis csökkent, mert Tóth Tibor duplázott (18:15), Vocskó György időt kért. Jahn Péter sánc nélkül támadhatott, immár nem először, természetesen ezúttal is élt a lehetőséggel.

Nagyon küzdöttek a vendégek, Seck György ászt nyitott, de Vocskó ejtése lehullott. Vagy nem... Egy újabb rossz támadás után Nyári Sándor időt kért (22:19). Takács Gergely előbb a szélről volt eredményes, majd arasznyival hosszút ütött, a MAFC időt kért (23:22). A visszatérés után Takács középről bombázott, majd Tari Zsolt egy klasszismegoldással, egy szerencsés ásznyitással zárta le a szettet (25:22, 2:1). Ezt a játékrészt szinte végig irányított a fővárosi együttes, amely taktikusan, pontosan röplabdázott, s nem engedte át riválisának a kezdeményezést.

A negyedik szakasz elején is vezetett a MAFC, amely tényleg jól, magabiztosan, ötletese és rendkívül hatékonyan játszott. Molnár István sáncolt, aztán próbált hárompontos hátrányból felkapaszkodni a Veszprém, de ez Molnár tovább folytatódó remeklése miatt csak részbe sikerülhetett, hamarosan visszaállt a különbség (8:5). Az első technikai szünet után megint nekilódult a látogató, Tóth Tibor előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte együttesének. A MAFC cseresorából egyre hangosabb bekiabálásokat címeztek a játékvezetőknek, és az ellenőrként jelenlévő nagyfőnöknek, de nem figyelmeztették őket. Tartotta magát a vendég, sőt Németh Zoltán ászértékű szervájával megugrott két ponttal (10:12).

Minden veszprémi ütésre érkezett hazai válasz, s amikor Jahn Péter duplázott, egyenlített a MAFC (14:14). Tóth Tibor fáradhatatlanul kalapált, a második kötelező pihenőre Szappanos Máté ütésrontása révén kétpontos vezetéssel mehetett a bakonyi csapat (14:16). A várakozásoknak megfelelően elképesztően nagy csata és színvonalas játék zajlott a pályán! Minden pontért ment a küzdelem, tapintani lehetett a nagy tét okozta feszültséget. Minimális előnyét féltve őrizte a Veszprém, amely Takács Gergely rossz megoldása után már hárommal vezetett (16:19).

Tóth Tibor megint beköszönt, a másik oldalon pedig Jahn Pétert tömte labdával a feladó. Nyári Sándornak időt kellett kérnie, mert Takács Gergely sáncolta Tóthot, így a négypontos vezetés után kettőre csökkent a differencia, és messze volt még az vége (18:20)! A folytatásban Tóth a hálóba ütött, és Németh Zoltán is elrontott egy akciót, egyenlített a MAFC, elherdálta minden előnyét a Veszprém (20:20)! Vocskó Máté szervája után már a fővárosiak vezettek, a vendégek kikérték második idejüket. Tóth Tibor duplája törte meg a látogatók rossz sorozatát, így megint vezettek. Tóth elképesztően játszott, megint blokkolta Jahn Péter ütését, ekkor már a MAFC-nak kellett időt kérnie (21:23). Tari Zsolt pontja következett, Németh Ervin pedig játszmalabdához juttatta a vendégeket. Takács Gergely ütött középről, Németh Ervin újabb nagyszerű ütése pedig lezárta a negyedik szettet (23:25, 2:2). Jöhetett az ötödik felvonás, amely köztudottan a MAFC műfaja!

Tóth Tibor széles ütésével indult a párharc utolsó játszmája. Vocskó Máté nyitott egy ászértékűt, Nyári Sándor máris időt kért. Tari Zsolt pontjával már három volt a hazai előny, amely nagyjából megmaradt a folytatásban is. Valami egészen-egészen elképesztően jó meccs volt ez, irgalmatlan csata! Németh Zoltán ütésével és Németh Ervin ászértékű nyitásával egyenlített a látogató, Tóth Tibor ütése után Vocskó György időt kért (5:6). Jahn Pétert megint blokk nélkül hagyták a dunántúliak, visszafordította az állást a MAFC, de a térfélcserénél újfent a Veszprém vezetett, mert Jahn sánc nélkül a hálóba bombázott (7:8).

Egy MAFC-támadás közben antennaérintést látott a játékvezető, nem volt az (8:9). Katona Péter elképesztő mentése után Németh Zoltán szerzett pontot, Vocskó Máté reklamált, sárga lapot kapott, Vocskó György időt kért (8:11). A fővárosi együttest ismerve ez a meccs még messze nem volt lefutva! Tóth Tibor blokkolt, Jahn Péter ütött (9:12). A hazaiak cserékkel próbálták tördelni az ellenfél lendületét. Takács Gergely blokkolt Tóth Tibor ellen. Takács hálóérintésével még közelebb került a győzelemhez a Veszprém, ekkor Németh Zoltán nyitást rontott (11:13).

Németh Ervin a nem túl magas Tari Zsolt sáncába ütötte a labdát, Nyári Sándor időt kért. A vétkes rögtön javított egy ejtéssel, meccslabda (12:14)! Jahn Péter ütése out, elképesztő csatában megnyerte ezt a rendkívül izgalmas, látványos, színvonalas meccset a Veszprém (12:15, 2:3). Az első meccs tudósításában írtuk, hogy a MAFC játékosai kétszer is a tisztán hallható sípszó után ütötték át a labdát a Veszprém térfelére, de egyszer sem figyelmeztették őket. Ezúttal Tóth Tibor követte el ugyanezt az ötödik szettben, ő is szankció nélkül.

A lefújás után nagy tumultus alakult ki a jegyzőkönyvvezetői asztal körül, a hazaiak dühükben verbális inzultusokkal illették a bírókat, akiknek tényleg voltak érdekes, megkérdőjelezhető ítéleteik mindkét oldal javára, illetve kárára, ezen a játékvezetői szempontból egyébként meglehetősen nehéz meccsen. Az is tény, hogy az ötödik szettben ennek inkább a MAFC látta kárát.

Ettől függetlenül igaz, hogy magyar pályán ritkán látható ilyen jó meccs! Kasziba István örökbecsű mondása ezúttal a Veszprémre volt érvényes: nagyon mélyre lenyomták őket, mégis felküzdötték magukat a víz alól, és nem fulladtak meg. Életben maradtak!

A mérkőzés legjobbja
Messze-magasan a veszprémi Tóth Tibor volt a mérkőzés legeredményesebbje és legjobbja! Kapott ő is néhány blokkot, de ezzel együtt hatékonyan, eredményesen, összeszedetten, bátran, egyszóval fantasztikusan játszott! Mindkét feladó, Dolgos Attila és Vocskó Máté is maximálisan dicsérhető, nagyszerűen passzoltak és remekül irányították együttesüket. A bakonyiak közül Németh Zoltán, a hazaiaknál Molnár István és Jahn Péter is jól játszott, és a két liberó, Katona Péter, illetve Tihanyi Péter is megbízhatóan, kevés bizonytalansággal hozta a rangadót.

Extraliga, férfiak, rájátszás, az 5-8. helyért, 3. mérkőzés

MAFC-BME-Mapei – Company Nyelviskola-Veszprémi RC 2:3 (–18, 17, 22, –23, –12)
Káposztásmegyer, 100 néző. Játékvezetők: Bodrogi, Csizmarik
MAFC: Vocskó M. 5, Takács G. 11, Tari 6, Szappanos M. 11, Jahn 18, Molnár I. 12. Csere: Tihanyi (liberó), Dzsaber 2, Markovich. Edző: Vocskó György, Novák László
Veszprém: Dolgos, Horváth Sz. 3, Czintula M. 16, Németh Z. 13, Tóth T. 32, Seck 3. Csere: Katona P. (liberó), Németh E. 6, Puspán, Kráml. Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:8, 12:14, 15:19, 18:23. 2. játszma: 8:7, 14:13, 19:14, 23:17. 3. játszma: 8:5, 14:11, 19:16, 23:21. 4. játszma: 8:5, 14:14, 16:20, 21:20, 22:23. 5. játszma: 3:0, 5:6, 8:9, 9:12, 12:13

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:1, a Veszprém javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Vocskó György: – Döntő mértékben befolyásolta a végeredményt a két játékvezető. Alkalmatlanok! Szarvashibák tömkelegét követték el az ötödik játszma végén. Mindezzel együtt gratulálok a Veszprémnek. Ki-ki meccs volt, idegileg mi nem bírtuk a végét.
Nyári Sándor: – Csapatunk bizonyította, méltó arra, hogy az ötödik helyért játsszon. A MAFC elleni párharcot az első meccsen már megnyertük, ott a végjátékot mégis elszerencsétlenkedtük. Az a forgatókönyv vészesen hasonlított a mai mérkőzésre is, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy nyertünk! A játékvezetéshez nem kívánok kommentárt fűzni, azt viszont fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a MAFC-ban nagyszerű játszótársra találtunk, nemes ellenfelet győztünk le!

A további program
Az 5. helyért: Dági KSE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC
A 7. helyért: MAFC-BME-Mapei – Csepel

Így látta a XX. század legjobbja
„Régen láttam legutóbb férfimérkőzést – kezdte a meccs után Tatár Mihály. – Két egyforma képességű csapat játszott ma, voltak hibák, egy-két játékvezetői hiba befolyásolta a mérkőzés kimenetelét az ötödik játszmában. Úgy érzem, a Veszprém megérdemelten nyert, mert számomra jobb csapatnak tűnik. Tetszett a meccs, a túlzott reklamálás a MAFC részéről nem tett jót saját maguknak, a Veszprémet ez egy kicsit segítette, idegileg a vendégek jobban bírták."

Címkék: veszprém röplabda mafc extraliga vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr282812890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása