Megyünk Bolzanóba! Örömmel jelentjük hűséges olvasóinknak, és mindenkinek, aki szereti, hogy honlapunk, a hunvolley.blog helyszíni tudósításban számol be a következő hétvégén, március 26-27-én, az észak-olaszországi Bolzanóban rendelkező férfi Bajnokok Ligája négyes döntőről, amelyben ott lesz az orosz Dinamo Moszkva magyar játékos, Veres Péter is! Már vágjuk a centit...

Ma, azaz március 20-án, vasárnap délután elküldtem a sajtóakkreditációs kérelmemet az Európai Röplabda Szövetség (CEV) e-mail címére. A női Bajnokok Ligája isztambuli négyes döntőjén tartózkodó Federico Ferraro azonnal válaszolt. Azt írta, hogy bár az újságírók számára a jelentkezési határidő már lejárt, de tudja, hogy Veres Péter részvétele miatt ez rendkívül fontos nekem, majd hozzátette, mivel jól emlékszik rá, hogy a Magyar Röplabda Szövetség sajtófőnökeként is dolgoztam, a szervezőknél mindent megtesz azért, hogy ott lehessek a tornán. A segítségét és a törekvéseit nagyon szépen megköszöntem, majd pillanatokon belül érkezett az újabb levél, miszerint az akkreditációm már el is van intézve, szeretettel várnak Bolzanóba.

Mit lehet erre mondani? Idehaza a közelmúltban volt olyan torna, amelyre a pénztárban háromnapos bérletet vettem, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy szívességet kérjek, illetve elfogadjak bizonyos emberektől. Nem szégyen kedvességet és segítőkészséget tanulni a külföldiektől...

Címkék: bajnokok ligája moszkva röplabda veres dinamo

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr182757386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása