Az olasz Lube Banca Marche Macerata hazai pályán 3:0-ra nyert Mészáros Dömötör együttese, a török Arkas Izmir ellen a férfi Challenge Kupa döntőjének első mérkőzésén. A magyar játékos nem játszott.

• Statisztika itt!
• Képgaléria itt!
• A meccs teljes felvétele!

Az olaszok az elmúlt tíz évben hatodik nemzetközi kupadöntőjükre készülhettek szerdán, amelyet végül óriási csatában, de három szettben megnyertek. Csak a második szett 43 percig tartott, a hazaiak elsősorban remek nyitásaiknak, és remek blokkjaiknak köszönhetően nyerték meg az összecsapást, ám a Macerata mestere, Mauro Berruto figyelmeztetett, a párharc koránt sincs lefutva!

Az első játszmában a hazai pályán játszó olaszok a horvát Igor Omrcen szerváival hamar hétpontos előnybe kerültek (15:9), míg a vendégek támadógépezete erősen akadozott. Nem is lehetett kérdéses az első szett végkimenetele, a hazaiak magabiztosan söpörték be az első felvonást (25:18, 1:0).

Az második játékrészben 13:13-ig egyik csapat sem tudott két pontnál nagyobb különbséget kialakítani, ám ekkor három hazai hibának köszönhetően meglépett az Arkas! A technikai szünetet követően a hazaiak ütője, Cristian Savani három ászával már ismét a vendéglátó vezetett, ám Sahin védekezésével és a kolumbiai Agamez remek támadás-befejezésével ismét egyenlő volt az állás (19:19)! Ekkor még senki nem gondolta, hogy ezután milyen dráma következik! A csapatok fej-fej mellett haladtak egészen 39:39-ig, majd a szettnek egy, Adler László által befújt hálóérintés vetett véget 40:39-nél. A szettet 43 perc játék után a Macerata nyerte!

A harmadik játszmában az Izmir Agamez vezérletével még egy utolsó rohamot indított felzárkózásért, ám 23:22-es hazai vezetés után Savani remek támadása és Agamez hibája végett vetett a találkozónak (3:0).

Mészáros Dömötör nem kapott lehetőséget, pedig a helyén játszó Burutay Subasi meglehetősen gyengén teljesített, erről árulkodnak a statisztikai mutatói is.

Mauro Berruto, a Macerata edzője:– Az Arkas nagyszerű csapat, hazai pályán mindig a lehető legtöbbet tudja kihozni magából, így ennek a döntőnek koránt sincs vége! Már kétszer is aranyjátszmával jutottak tovább a korábbiakban, így a visszavágón el kell felejtenünk az első találkozón aratott győzelmünket, és nagyon kell koncentrálnunk a törökországi mérkőzésen.

Glenn Hoag, az Arkas edzője: – A hazai bajnokságban nem játszunk ilyen hőfokú és ilyen színvonalú meccseket, és azt hiszem, ezért nem sikerült ma sem nyernünk egy ilyen kiváló csapat otthonában. Vasárnap, hazai pályán meg próbálunk javítani.

Challenge-kupa, férfiak, döntő, 1. mérkőzés
Lube Banca Marche Macerata (olasz) – Arkas Izmir (török) 3:0 (18, 39, 23)

Címkék: olasz török olaszország törökország mészáros röplabda challenge izmir arkas macerata

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr212727710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása