A Jászberényi RK hazai pályán 3:1-re nyert a Honvéd Zrínyi SE ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 15. fordulójában. Számtalanszor elhangzott röplabdás igazság: az a csapat, amelyik két játszmalabdát is elherdál, nem érdemel győzelmet. A fővárosiak ezt tették az első szettben... Képgaléria itt!

A két csapat eddigi két mérkőzését egyaránt a Jászberény nyerte, amely ezúttal is esélyesnek számított. A Zrínyi csapatából ismét többen hiányoztak, ennek ellenére meglepetést szerettek volna okozni a fővárosiak. A helyenként színvonalas mérkőzésen végül két szélsőségesen játszó csapatot láthatott a szép számú közönség.

Az első szettben a kezdeti kiegyenlített játékot követően a Zrínyi fokozatosan elhúzott a házigazdáktól, és a végjátékra négypontos előny szerzett (16:20). Ezt követően a budapesti lányok által elkövetett egy-két mezőny-, illetve támadóhibája miatt a Jászberénynek sikerül két játszmalabdát is hárítania, majd 28:26-ra nyernie (1:0).

A második szettre egyik csapat sem változtatott a felállásán. A játék képe is hasonló volt az első periódushoz, mert ismét a Zrínyi irányított. Veszélyes szervák, köztük több ász, és helyezett ütések nyomán a játszma vége felé már 12 pontos előnye volt a látogatónak. A huszadik pont megszerzését követően ismét jött a fővárosiak megszokott hullámvölgye, ami miatt az egyre jobban játszó hazaiak szorossá tudták tenni a végjátékot. A nagy előny azért kitartott, és a Honvéd a második játszmalabdát megoldva 25:23-ra nyert (1:1).

A harmadik játszmában szinte ugyanaz történt, mint a második szettben, csak a nyertes kilétét illetően történt változás. Jó játékkal a jászberényiek szereztek jelentős előnyt, amit a végjátékra magukhoz térő Zrínyinek sikerült két pontra csökkentenie. A fárasztó labdamenetekkel járó fizikai és pszichikai terhelést a fővárosi lányok nem bírták, a végjátékra elfáradva 25:22-es vereséget szenvedtek (2:1).

A negyedik játszmára a Zrínyi szerkezeti változtatással lépett pályára. Horváth Orsolya helyén Juhos Rozália játszott feladóátlót. A szett feléig nagy taktikai csata és kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Egyik csapat sem tudott az előző szettekhez hasonló előnyt szerezni, és úgy tűnt, ismét hosszú játszma következik. Hogy nem ez történt, annak a vendégcsapat egyre pontatlanabbá, majd pocsékká váló nyitásfogadása volt az oka. Tény, hogy a Jászberény veszélyes szervái miatt a feladó, Lakatos Diána alig találkozott a labdával, így a gyengére sikeredett támadásokból rendre kontrapontot szereztek a hazaiak. A Zrínyi csapatjátéka egyre jobban szétesett, a jászságiak előnye pedig egyre nőtt. Alig 16 perc alatt 25:16-ra elvesztette a szettet a Honvéd (3:1).

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 15. forduló

Jászberényi RK – Honvéd Zrínyi SE 3:1 (28, –23, 22, 16)
Jászberény, 50 néző. Játékvezetők: Szabó P., Daróczi
Jászberény: Tóth A., Kecskés, Szívós I., Ménkü, Kun, Pintér. Csere: Császár D., Birgés (liberók), Harangozó. Edző: Makai Péter
Zrínyi: Nagy Cs., Lakatos D., László Zs., Váradi, Horváth O., Juhos. Csere: Ehmann (liberó), Leirer, Paholcsek. Edző: Kovács István

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:4, 10:11, 12:17, 18:20, 23:24, 24:25. 2. játszma: 4:5, 9:20, 16:22, 21:24. 3. játszma: 5:2, 14:4, 17:11, 19:15, 23:20. 4. játszma: 3:4, 8:7, 11:10, 16:13, 24:14

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: röplabda zrínyi honvéd jászberény nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr792717181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása