A BITT-Kaposvári NRC hazai pályán magabiztos játékkal nyert 3:0-ra a Szolnoki Főiskola RK-SI ellen a női NB I 1-4. helyéért zajló rájátszásának első fordulójában. A Nyíregyházi Főiskola SE szintén otthon játszott, és ugyancsak 3:0-ra győzött az Újbuda TC ellen.

A kaposvári lányok a kilencedik hely megszerzésének első lépéseként a győzelem reményében léptek pályára. A bokasérüléséből lábadozó Rák Rebekát nélkülöző hazaiak nehezen lendültek játékba, így az első szettben sokáig a szolnokiaknál volt az előny. A somogyi játékosok 18:22-nél eszméltek, és ezután már nem engedélyeztek több pontot ellenfelüknek! A hajrában Pintér Zsanett és Horváth Petra szerzett fontos pontokat, és hamar kialakult a végeredmény (25:22, 1:0).

A térfélcsere után lendületben maradt a házigazda. Az elején Balajcza és Pintér is megkínálta egy-egy ásznyitással a szolnokiakat, és a játék többi elemében is riválisa fölé nőtt a somogyi együttes. A Kaposvár már öt ponttal vezetett, amikor a játékosok kissé kiengedtek, és ezt azonnal kihasználták a vendégek. A végjáték ezután ismét kiélezett küzdelmet ígért, de 21:21 után Harmath Zsófia gondoskodott róla, hogy ne izguljanak túl sokat a nézők. A fiatal center előbb kiosztott egy blokkot, majd beütött egy labdát, és máris játszmalabdához jutott a társaság. Rigó elhibázott támadása pedig eldöntötte a játszma sorsát (25:22, 2:0).

A harmadik játékrész elején hamar ellépett négy ponttal a Kaposvár, ami meghatározta a folytatást is. A közönség több parádés labdamenetet láthatott, és a somogyiak nem csak a támadások befejezésében jeleskedtek, hanem a mezőnymunkájuk is elsőrangú volt. Harmath foghatatlan nyitása után már 20:13 állt a táblán, de a Szolnok még ekkor sem adta fel, és három pontra zárkózott (21:18). A vendégek ezzel el is lőtték a maradék puskaporukat: Pintér meccslabdához juttatta csapatát, Pálfy remek nyitásával pedig véget ért a mérkőzés (25:18, 3:0).

NB I, nők, rájátszás, az 1-4. helyért, 1. forduló

BITT Kaposvári NRC – Szolnoki Főiskola RK-SI 3:0 (22, 22, 18)
Kaposvár, 150 néző. Játékvezetők: Prukner, Farkas L.
Kaposvár: Pálfy 3, Balajcza 11, Szombathelyi Sz. 5, Pintér Zs. 11, Horváth P. 15, Harmath 11. Csere: Horváth Zs. (liberó). Edző: Halász Márta
Szolnok: Illésné 4, Kun 1, Hegedűs 10, Szigediné 6, Nyári V. 8, Rigó 2. Csere: Pammer (liberó). Edző: Gulyás Ferenc

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:3, 7:8, 8:12, 13:16, 17:18, 18:22, 24:22. 2. játszma: 6:2, 8:5, 13:8, 15:10, 15:15, 18:18, 20:18, 20:20, 21:21, 23:21, 24:22. 3. játszma: 2:3, 7:3, 9:4, 12:9, 14:9, 16:12, 18:12, 20:13, 20:16, 21:18, 24:18

Nyíregyházi Főiskola SE – Újbuda TC 3:0 (19, 19, 22)
Nyíregyháza, 150 néző. Játékvezetők: Pőcze, Mezei
Nyíregyháza: Botos 13, Akimova 3, Szikszai 9, Szalai 4, Sipos T. 10, Sipos Z. 7. Csere: Török (liberó), Czipták 5, Morvai, Savic 2. Edző: Kolozsi János
Újbuda: dr. Balczó 13, Korbel 5, Varga R. 4, Kovács E. 15, Molnár B. 3, Gombai M. 1. Csere: Kovács D. (liberó), Bánhidy, Jakab 1. Edző: Fekete Krisztina

Az eredmény alakulása. 1. játszma (23 perc): 0:5, 3:8, 5:9, 9:9, 14:13, 17:13, 17:17, 21:18. 2. játszma (20): 3:1, 3:5, 7:7, 17:9, 20:10, 20:15, 21:17, 23:19. 3. játszma (22): 4:4, 8:5, 8:8, 12:12, 16:13, 19:15, 19:17, 22:21

Ásznyitás: 3–7
Rossz nyitás: 6–6

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kolozsi János: – Ebben a helyzetben az eredmény számunkra kedvező, de most sokadrendű. Gyászunkban fel tudtunk nőni a feladathoz, és méltóak voltunk arra, hogy Laci bácsi tanítványai lehettünk.
Fekete Krisztina: – Szerettem volna, hogy ha a kicsit tartalékos csapatunkkal megnehezítjük a nyíregyháziak dolgát, de nem sikerült.

(forrás: kapos.hu, Szabolcs Online)

Címkék: nyíregyháza kaposvár szolnok röplabda főiskola újbuda bitt nyíregyházi főiskola

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr12716939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása