A címvédő és jelenleg is listavezető BSE eddig csupán kétszer vesztett a jelenlegi bajnoki évadban, mindkétszer az NRK-Nyíregyháza otthonában. A női Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszának ötödik fordulójában, pénteken a fővárosban találkoznak a csapatok, ahol eddig meglehetősen kevés babér termett a vendégeknek.

Vasárnap, a középszakasz utolsó körében az NRK hazai pályán, a Bujtosi Szabadidőcsarnokban (18 óra 30 perctől) a Vasas ellen játszik. A tét nem kicsi, a jelenleg harmadik helyezett szabolcsi együttes megóvná pozícióját, sőt talán feljebb is léphetne, ami a rájátszás során még előnyére válhat... „A BSE ellen jó és becsületes teljesítményt várok, annak dacára, hogy hétközben nem tudtunk teljes létszámban készülni – mondta Kőhalmi Richárd, az NRK edzője. – A diákolimpia-sorozat következtében több játékost nélkülöztünk, Katona Brigittának visszatértek a vállproblémái, persze számítunk a játékára. A Vasassal szemben negatív a mérlegünk ebben az idényben, kétszer kikaptunk, van tehát törlesztenivalónk, hazai pályán egyébként sem lehet más tervünk, mint a győzelem!”

Immár tényként kezelhető, hogy a Nyíregyházi Főiskola SE búcsúzni kényszerül az élvonaltól. A nyeretlen csapat pénteken Újpesten lép pályára, vasárnap pedig hazai környezetben a Tiszavasvári úti csarnokban (15 órától) a MÁV Előrét fogadja. Noha a szabolcsiak arra törekednek, hogy megszakítsák a rossz szériát, akadnak hátráltató körülmények. „Újpesten nehéz lesz kiállni, mivel Szalaira, Cziptákra, Sipos Zitára és Sipos Tímeára nem számíthatunk, nyolc bevethető játékos marad, köztük három feladó – kezdte Kolozsi János, a Nyíregyháza edzője. – Hozzáteszem, most hiányzik igazán Roma Flóra... A tisztes helytállás lehet a reális célunk, míg a MÁV Előre ellen remélem kiegyenesedünk, egyúttal megpróbáljuk megszerezni azt a győzelmet, amire sajnos, a szezon kezdete óta várunk.”

Költségkímélő kupadöntő
Enyhén szólva nem bánta azt a döntést az NRK-Nyíregyháza csapata, miszerint márciusban Debrecenben rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét. Az esemény megtartására további három város – Dunaújváros, Gödöllő, Kaposvár – pályázott, mondani sem kell, a spórolás időszakát élő nyírségi klub számára a legköltségkímélőbb megoldás született. Más kérdés, hogy a sorsolásnál már nem volt a szerencse kegyeltje a csapat, amely a címvédő BSE-vel csap össze a fináléba jutásért. Persze, ha abból indulunk ki, hogy a bajnokságban a nyíregyháziak már kétszer elkapták a fővárosiakat, ami rajtuk kívül még senkinek nem sikerült, nos, akkor még élhet a reményt. A másik ágon Gödöllő–Vasas mérkőzés lesz.
„Tagadhatatlan, Debrecen közelsége előnyös nekünk, akár sikerül döntőt játszanunk, akár a bronzmeccsen leszünk érdekeltek, közben hazatérhetünk. Az esélyekről annyit, mindent megteszünk a sikerért, nagyon bízom a lányokban” – mondta Kőhalmi Ricáhárd, az NRK edzője.

(forrás: Szabolcs Online)

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola magyar kupa extraliga nyíregyházi főiskola nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr582635311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NRK 2011.02.03. 12:42:54

Hajrá NRK! Mutassuk meg mi vagyunk a jobbak, a városnak mindenképpen kell NRK és csak az NRK, két dudás egy csárdában nem fér meg! Mit akartak a főiskolások itt az extrában? Semmi keresnivalójuk sem volt itt. Visszamentek a helyükre ahová valók! Forza NRK

olyan8 2011.02.04. 12:57:10

Jajjj! Isten őrizzen, hogy ilyen szurkolóink legyenek! Az rendben van, hogy "forza NRK!", de az, hogy a másikat leszólod az már gáz. Szeretni egy csapatot nem a másik ellenében kell. Szerintem.
Mindkét egyesület a maga módján letett a röplabda asztalára már valamit (egyik többet, a másik egyelőre kevesebbet) és én ezt becsülöm, tisztelem őket.
Ja és nem vagyok egyik nyíregyházi csapat szurkolója se.

NRK 2011.03.03. 14:01:26

@olyan8: Elnézést kérek minden érintettől, de sajnos ilyen vagyok, hirtelen haragú. Azóta hogy megírtam a hozzászólásom találkoztam és beszélgettem pár emberrel, akik elmondták, hogy miért nem kellett volna ezt írnom. Elnézést még egyszer az érintettektől, a főiskolásoktól. A részletek hiányában ítéltem el őket. Be kell látnom nagyszerű dolog amit véghezvittek, pénz nélkül akarással.

De azért: Forza NRK! :)
süti beállítások módosítása