A női Extraligában szereplő Újpesti TE több meglepetés-igazolással erősített a középszakaszra. Decemberben Várhegyi Anikó csatlakozott a csapathoz, majd az újévben Kapuvári Melindát igazolta le az UTE, és nagy meglepetésre reaktiválta Ancsin Ildikót, aki a juniorcsapat edzője, és a felnőttek másodedzője is volt egy személyben. Ildikó liberóposzton erősíti a csapatot. Külön érdekesség, hogy egy csapatban játszik lányával, Ancsin Kittivel.

Eljött a nagy nap, amikor anyja és lánya először lépett pályára együtt az Újpest színeiben. Ancsin Ildikó látszott nyugodtabbnak a Békéscsaba ellen vívott találkozó előtt, lánya, Kitti egy picit feszültebbnek tűnt a bemelegítés alatt. Leginkább kerülték egymást, mondhatjuk, csak magukkal voltak elfoglalva, de aztán a fotózás kedvéért csak összeállt a nagy páros! A tréner, Farkas Mihály pedig engedélyt adott egy párperces beszélgetésre.

– Mit szóltál, amikor a mama bejelentette, hogy beszáll a csapatba?
– Majdnem hanyatt estem – mondta Kitti. – Először csak arra gondoltam, hogy viccel, de mivel az egyik edzésen a szakosztályvezető is bejelentette, hogy régi-új játékost üdvözölhetünk a pályán, akkor már éreztem, hogy komolyra fordulnak a dolgok.

– Ildikó, megbeszélted otthon, hogy kétgyermekes anyukaként, tíz év kihagyás után újra játszani akarsz?
– Igen is, meg nem is. Mi igazi sportcsalád vagyunk, a férjem, aki a hokisok edzője, azonnal rábólintott, amikor kérdeztem, mit szólna a dologhoz. Kittivel nem beszéltem semmit, hiszen szinte azonnal megtudta az edzésen. Illetve érezte, hogy valami történik, hiszen az edzői oldalról átléptem a játékosok oldalára, és velük együtt hallgattam a tréner utasításait.

– Milyen érzés együtt, egy csapatban játszani?
– Fantasztikus – mondta Kitti. – Csodálom anyut, hogy milyen gyorsan visszatalált a pályára. Liberóként ő a főnök, s mindenki lásson csodát, valóban csodát tesz a pályán. Este, egy-egy edzés vagy meccs után, persze akadnak viták, de aztán hamar elülnek a hullámok, mert rájövök, megint neki van igaza.

– Amikor egymás mellé álltunk Kittivel, hogy a fotós dolgozhasson, csak annyit súgtam a fülébe, hogy boldog vagyok – mondta Ildikó. – Meg azt is, hogy minden anyukának ezt a csodálatos érzést kívánom, ami nekem jutott azzal, hogy Kittivel egy csapatban, az UTE győzelemért hajthatunk.

(forrás: ujpest.hu)

Címkék: röplabda ute újpest ancsin

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr882609226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása