A Fino-Kaposvár 3:0-ra kikapott Mózer Zoltán csapata, az osztrák bajnok Hypo Tirol Innsbruck otthonában a Közép-európai Liga alapszakaszának 15. fordulójában. A magyar légiós kilenc pontot szerzett. A meccs statisztikája ide kattintva megtekinthető!

Az elején nem nagyon tudtak mit kezdeni a hazaiak bombaerős nyitásaival a magyarok, ezért 6:1-nél már jött is az első időkérés. Ahogy sikerült javítani a nyitásfogadáson, úgy tudott zárkózni a vendégcsapat, és 19:15-nél már az osztrák edző gondolta úgy, hogy egy-két mondatot intéz játékosaihoz. Csak felzárkóznia sikerült a Kaposvárnak, az osztrákok továbbra is szinte hiba nélkül játszottak és meg is nyerték az első szettet.

Sokkal jobban kezdte a második részt a Kaposvár, a nyitások is hatékonyabbak voltak és támadásban is pontosabb volt a magyar bajnok, s 5:6-nál először vezetett a találkozón. Négypontos hátrányt fordított hárompontos előnyre a házigazda, így a második technikai időnél már Mózer Zoltán csapata vezetett. 17:13-nál Kántor Sándor váltotta a sokat hibázó Bagics Balázst. Küzdött, hajtott a Kaposvár, de az osztrákok gépezete továbbra is jól működött. 22:16-nál Nagy József helyett Szabó Alpár lépett pályára. Nem változott a játék képe, a Tirol továbbra is hatékonyan, erőteljesen támadott, és begyűjtötte a második játszmát is.

A harmadik játszma elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ismét csak a hazaiaknak sikerült meglépniük. 10:10-nél sikerült egyenlítenie a magyar csapatnak, majd a második technikai időnél a vezetést is átvették a látogatók. Nagyon izgalmasan alakult a játékrész, egy-két ponttal vezettek a somogyiak, de mindig egyenlített – elsősorban brazil légiósa jóvoltából – az Innsbruck. Aztán Mózer Zoltán ásznyitásával megnyerte a záró felvonást, és így a mérkőzést is a házigazda.

Közép-európai Liga, férfiak, alapszakasz, 15. forduló

Hypo Tirol Innsbruck (osztrák) – Fino Kaposvár 3:0 (18, 18, 23)
Innsbruck, 800 néző. Játékvezetők: Sikanjic, Schürmann (liechtensteiniek)
Innsbruck: Cebron 3, Chrtiansky 10, Koncal 6, Mózer 9, Da Silva 18, Joscak 5. Csere: Laure (liberó), Berger 1. Edző: Stefan Chrtiansky
Kaposvár: Kaszap 4, Hoboth Á. 2, Bagics Balázs 3, Csoma 8, Nagy J. 3, Németh F. 14. Csere: Dömötör (liberó), Kántor 5, Szabó A. 4. Edző: Kántor Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:1, 8:3, 13:6, 16:9, 17:11, 19:15, 22:17. 2. játszma: 4:4, 5:6, 5:8, 7:11, 11:11, 14:11, 16:13, 19:14, 22:15. 3. játszma: 1:1, 3:1, 4:4, 8:6, 9:8, 10:10, 13:10, 14:14, 15:16, 18:19, 20:20

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Stefan Chrtiansky: – A jó szerváinkkal végig sikerült nyomás alatt tartanunk a Kaposvárt, így ellenfelünk nem tudott felpörögni, ennek köszönhető a sikerünk.
Kántor Sándor: – Az elején nagyon megleptek minket a szervákkal, és sajnos a nyitásfogadásunk a továbbiakban sem érte el a megfelelő szintet. Csak gratulálni tudok Mózer Zoliéknak!

(forrás: kaposvarvolley.hu)

Címkék: kaposvár röplabda innsbruck hypo tirol közép európai liga mózer

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr162605725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása