A férfi Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszában újra duplaforduló vár a csapatokra. A Company Nyelviskola-Veszprémi RC pénteken Szegedre utazik, vasárnap pedig a Dágot fogadja. A hétvégén a nők is dupláznak, a Veszprémi Egyetemi SC például kétszer játszik az Egerrel.

Extraliga, férfiak, középszakasz, az 5-9. helyért, 3. forduló

HPQ-Szegedi RSE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC
(Január 21. péntek, 18 óra)

A Veszprém nagyszerűen kezdte a középszakaszt, hiszen a Csepelt idegenben és hazai környezetben is 3:1-re verte. A két sikerrel a bakonyiak egyelőre négy ponttal vezetik csoportjukat. A pénteki rivális Szeged a MAFC-tól elszenvedett vereség után sereghajtó.

„Nem túl rózsás a helyzetünk, mert sajnos a csapat két kulcsembere is hiányzik majd a duplakörben – magyarázta Nyári Sándor. – Puspán Balázs és Horváth Ádám ugyanis még szeptemberben befizetett egy sítáborba, amelyet, miután pénzt vissza nem kapnak, lemondani nem tudnak. Nem volt mit tennem, kénytelen voltam elengedni őket. A csapat tudomásul vette a helyzetet, és a héten azon dolgozott, miként tudja pótolni a két hiányzót. Pénteken és vasárnap is Dolgos Attila szerepel majd feladóposzton. Biztos vagyok benne, hogy megoldja majd a feladatot, és bizonyítja, bármikor, bármilyen körülmények között lehet rá számítani. Horváth Ádám helyére pedig a héten reaktivált Katona Péter kerül. Régi-új liberónk hónapok óta együtt tréningezik a társasággal, kitűnő állapotban van, jól mozog. Vele kapcsolatban is teljesen nyugodtnak érzem magam, szerintem sikerrel veszi az akadályt.”

Nyári Sándor arról beszélt, bravúr lenne Szegeden nyerni, azért azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy a Veszprém a jelenlegi szezonban eddig kétszer találkozott aktuális ellenfelével, és mindkétszer magabiztosan győzött. A bakonyiak gondjait az is tetézi, hogy a héten Cziczó Gábor és Kráml Szilveszter sem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni. Előbbinek s jobb térdhajlító izmában a mélységi sérülés nehezen gyógyul, utóbbit pedig ugyancsak egy húzódás akadályozza a gyakorlásokban. „Azt remélem, a csapategység úrrá lesz a nehézségeken és bravúros sikert aratunk” – zárta mondandóját a mester.

NB I, nők, középszakasz, az 5-8. helyért, 3. forduló

Veszprémi Egyetemi SC – Agria RC-Eger
(Január 21. péntek, 18 óra)

A női NB I-ben is újabb duplaforduló vár a mezőnyre. A Veszprém jelenleg a hetedik helyen áll 12 ponttal, a csoportot az Eger vezeti 14 egységgel. „A kvartett legerősebb csapatával találkozunk – vélekedett Oláh János, a Veszprém edzője. – Rendkívül fontos ütközet vár ránk. Amennyiben a kiesést el akarjuk kerülni, elvileg nem engedhetünk meg magunkat hazai pályán kisiklást.”

NB I, férfiak, középszakasz, a 10-14. helyért, 4. forduló

Debreceni EAC – Sümegi RE
(Január 23. vasárnap, 17 óra)

„Remélem, mindenki magába szállt a Nyíregyháza elleni vereség után. A Debrecen ellen eddig pozitív a mérlegünk, szeretnénk ezt megtartani” – mondta Markó Gábor, a Sümeg játékos-edzője.

(forrás: Veszprém megyei Hírlap)

Címkék: eger szeged veszprém debrecen agria röplabda sümeg extraliga hpq deac vrc vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr932602042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása