Tovább erősít az Újpest!

 2011.01.05. 22:58

Az Extraligában szereplő Újpesti TE női csapata Várhegyi Anikó után leigazolta Nyíregyházáról Kapuvári Melindát, valamint liberóposzton reaktiválta az együttes másodedzőjét, Ancsin Ildikót!

A térdsérülését követően Nyíregyházára éppen egy éve visszatért Kapuvári távozása nem meglepő, elvégre az NRK sanyarú anyagi kilátásai közszájon forognak, míg az alsóházba szorult, mindazonáltal merész terveket szövögető fővárosiak már eddig is jó néhány neves játékost szerződtettek. Ajánlatukkal nyilvánvalóan nem versenyezhettek a szabolcsiak, a pénz pedig nagy úr, ez nem szégyellnivaló.

„Természetesen nagyon sajnálom Melinda távozását, elvégre szépen teljesített, egyértelműen erőssége volt a csapatnak – reagált a fejleményekre Kőhalmi Richárd, az NRK edzője. – Tény, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkit is visszatartsunk, lehetőségeink korlátozottak. Az Újpest jobb feltételekkel kereste meg, amit érhető módon elfogadott. Nincs ebben semmi különös, mondhatom, ez az élet rendje. Harag sincs, ugyanakkor kétségtelenül nem lesz egyszerű pótolni őt, de meg kell oldanunk a feladatot.”

Az UTE junioredzője, a felnőtt csapat másodedzője, Ancsin Ildikó lesz a folytatásban az újpestiek liberójátékosa. Visszatérése csak idő kérdése volt, hiszen a szezon eleje óta együtt edz a többiekkel. Reaktiválásával tovább erősödtek a rokoni szálak a magyar röplabdapályákon, mivel lánya, Ancsin Kitti a csapat másodikszámú feladója, számításaink szerint ő a hatodik, aki együtt (legalábbis egy időben) játszhat a gyerekével!

Szülő és gyerek egy időben a pályán
• Erdősné Balogh Erika és Erdős Zsófia (mindketten NRK-Nyíregyháza)
• Fésüs Irén és Tálas Zsuzsanna (mindketten MÁV Előre SC)
• Nyári Virág és Porubek Lilla (Szolnoki Főiskola RK-SI és Kansas State University Wildcats)
• Ancsin Ildikó és Ancsin Kitti (mindketten Újpesti TE)
• Oszuska I Zoltán, Oszuska II Zoltán és Oszuska Gábor (Dági KSE)
• Soós István, Soós Nikolett és Soós Ivett (Dream&Beauty SC, Békéscsabai RSE és Vasas Duna Autó Óbuda)

(forrás: szon.hu)

Címkék: nyíregyháza röplabda ute újpest extraliga nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr382563858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shelena 2011.01.06. 10:13:49

A mai UTE kiállításon szerettük volna ezeket a nagyszerű híreket hivatalosan bejelenteni, de ha már így alakult, akkor hagy szóljon :)))

Rodics · http://hunvolley.blog.hu 2011.01.06. 10:37:43

@shelena: Szó sincs kiszivárogtatásról, ezek teljes mértékben hivatalos információk, teljes mértékben hivatalos helyről!

shelena 2011.01.06. 11:31:18

@Rodics: Köszönjük a híradást, várunk sok szeretettel az UTE kiállításra.
süti beállítások módosítása