Már nem Ovidiu Macarie a Bajnokok Ligájában szereplő Remat Zalau edzője. Geiger András, Nagy Péter és Németh Szabolcs román bajnoki címvédő együttesét Mircea Dudás irányítja.

Dudás korábban dolgozott a CVM Tomis Constanta és az Universitatea Cluj együttesénél is. Kritikus pillanatban vette át a zilahi csapatot, amely csak hamarosan a német bajnok VfB Friedrichshafen ellen játszik Bajnokok Ligája-meccset hazai pályán. Érdekesség, hogy Ovidiu Macarie az új vezetőedző segítője lesz.

Dudás kifejtette, bízik benne, hogy a játékosok jó munkát fognak végezni, s ennek köszönhetően magasabb szinten tudnak majd játszani. „A mi csapatunkat nehéz legyőzni, még Európa legerősebb együttesei számára is – mondta az új tréner. – Azonban még fejlődésre van szükségünk, például a nyitásban és a védekezésben is, hogy hatékonyabbak legyünk. A Friedrichshafen lesz a meccs esélyese, de mi mindent megteszünk, mert csak akkor bármi megtörténhet. Nem tudom megjósolni, hogy melyik csapat fog nyerni.”

A csapat liberója, Adrian Feher bízik benne, hogy az új edző még jobb taktikát fog kidolgozni az együttes számára. „Reméljük, hogy jobban fogunk játszani, mint legutóbb Németországban – mondta a mezőnyjátékos. – Az új mester segítségével megpróbálunk elkerülni néhány olyan hibát, amelyet a közelmúltban nem sikerült. Remélem, hogy a szurkolóink segíteni fognak minket, és akkor meglesz az első győzelmünk!”

Németh Szabolcs hozzátette, hogy a Friedrichshafen az egyik legjobb csapat Európában, de a D-csoportban a leginkább verhető ellenféla románok számára. „Mindent megteszünk a sikerért – folytatta a magyar röplabdázó. – Nagyon vágyunk a győzelemre, remélem, a rajongóink is ott lesznek, és támogatnak minket.”

Címkék: nagy németh röplabda geiger zalau remat

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr532550531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása