A Pécs-Esek röplabdacsapat nyerte meg a hagyományos Mikulás Kupát, Bonyhádon. Összesen húsz csapat mérte össze a tudását a hétvégén. Izgalmas, fordulatokkal teli mérkőzéseket láthattak az érdeklődők a bonyhádi sportcsarnokban szombaton és vasárnap egyaránt.

„Közel hat évet vártunk erre a pillanatra, büszke vagyok a csapattársaimra” – mondta mosollyal az arcán Ambrus Ádám, a Pécs-Esek csapatkapitánya. Az együttes remek játékkal, mindenkit maga mögé utasítva hódította el az idei Mikulás Kupát.

„Mi azért hagyjuk nyerni az ellenfelet, főleg a bonyhádiakat, hogy jövőre is meghívást kapjunk erre a nagyszerű tornára – mondták humorosan a Budapesti Szívegyesület tagjai. – Az előzékenységünk eddig bevált, mert már több mint tíz éve járunk a Völgységbe röplabdázni. Bár az idén a 16. helyen zártunk, nem csüggedünk, jövőre a tizenötödiket célozzuk meg.”

Küzdelmes összecsapásokat hozott a vasárnap délután, ugyanis körmérkőzések után alakult ki a végső sorrend. Ennek köszönhetően minden csapat nyomon követte ellenfelei szereplését, számolva a találkozókon elért pontjaikat. Így tettek a veszprémi No Name csapat tagjai is, akik csupán egy hajszállal maradtak le az aranyéremről, akárcsak tavaly.

Kovácska Mária, vagy ahogyan röplabdás berkeken belül szólítják: Mara, a csapatkapitány sajnálkozva mondta, hogy az idén sem emelhetik magasba a győzelemért járó trófeát. Majd hozzátette, hogy ez egy másodlagos szempont.

Ők sok amatőr röplabdással együtt azért vesznek részt a bonyhádihoz hasonló hétvégeken, hogy sportoljanak, kikapcsolódjanak, új barátokat szerezzenek. Szerinte csak így tud bennmaradni a köztudatban ez a nagyszerű sportág. A röplabdatornán a kategóriák legjobbjait is díjazták: a legjobb női ütő-, mezőny-, és nyitójátékost, ugyanígy a férfiaknál.

A hölgyeknél a kecskeméti Gréczi Andrea, a szarvasi Bazsó Kitti és a pécsi Molnár Zsófia vehetett át emlékplakettet. Míg az uraknál a székesfehérvári Györök Zoltán, a szintén szarvasi Szerb Milán, illetve a kecskeméti Szabó Zoltán játékát emelték ki a rendezők.

Vizin Balázs, az eseményt szervező Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub elnöke hozzátette, hogy a pécsieken és a veszprémieken kívül még egy szarvasi csapat állhatott dobogóra. A házigazdák az ötödik, a hatodik, illetve a tízedik helyen zárták az idei Mikulás Kupát. Legközelebb márciusban találkoznak a sportág szerelmesei a Nőnapi tornán, Bonyhádon.

(forrás: teol.hu)

Címkék: röplabda bonyhád

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr552484380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása