Buzek László a Csepel ellen!

 2010.11.29. 10:38

A Csepel 3:0-ra nyert az ifjúsági-válogatott ellen a férfi NB I alapszakaszában. Érdekesség, hogy a fiatalok kispadján edzőként az a Buzek László ült, aki játékos-pályafutása során épp a Csepel színeiben ért el világraszóló sikereket.

A meccs elején sikerült meglépnie néhány ponttal a fővárosi együttesnek. A differencia megmaradt, sodródott az eseményekkel a Csepel, így 21:19-nél még mindig csak két pont volt közte. Innentől viszont megrázta magát a látogató, és behúzta a játszmát. A folytatásban próbálgatott bizonyos taktikai elemeket a Csepel, volt, hogy sikerült, volt, hogy kevésbé, de a második szettben is végig vezetve haladt előre a csapat, és egy szoros momentumtól eltekintve ezt a felvonást is simán hozta.

A harmadik szettben sem változott a helyzet, a rengeteg hibával játszó válogatott ellen különösebb erőfeszítés nélkül érte el pontjait a fővárosi együttes, egyedül a végén volt egy kis megingás, amikor 24:18-ról hirtelen 24:23 lett az eredmény, de aztán sikeresen lezárta a mérkőzést a Csepel. Ezzel egy roppant fárasztó sorozatba kezdett a Csepel, amelynek 21 nap alatt (november 27. és december 18. között) nyolc mérkőzést kell játszania. A nyolc összecsapásból öt idegenbeli találkozó lesz, az első szerdán este Káposztásmegyeren, ahol a MAFC elleni Magyar Kupa-mérkőzést rendezik.

NB I, férfiak, alapszakasz

Ifjúsági-válogatott – Csepel 0:3 (–20, –21, –23)
Jászberény, 50 néző. Játékvezetők: Éva T., ifj. Szabó P.
Ifjúsági-válogatott: Tóth I., Bozóki, Rása A., Szabó A., Gergye, Vajda. Csere: Csányi R. (liberó), Neukum, Kövessy. Edző: Buzek László
Csepel: Szabó-Erdélyi, Buzás, Tamasi, Budaházi, Horváth A., Daróczi. Csere: Nagy N. (liberó), Szabó R. Edző: Tamás Zoltán

Ifjúsági-válogatott – Kodolányi-Masita FRKE 3:2 (–19, 23, 13, –22, 13)

(forrás: csepelirc.hu)

Címkék: csepel röplabda buzek ifjúsági válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr172480658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása