Az ARC RSE legyőzte a megyei rivális Sümegi RE együttesét a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz hatodik fordulójában. Az ajkaiak magabiztos, 3:0-s győzelmet arattak.

A megyei rangadóra való felkészülést betegségek és edzésről való hiányzások nehezítették, ennek ellenére a győri vereség kijavítására készült az ARC RSE. A házigazda igyekezett már az első pillanatokban tudatosítani ellenfelében, hogy ezen a napon nem teremhet sok babér számára.

Az első szettben 10:8-ig szoros volt az állás, azonban a játékrész közepétől az ARC RSE diktálta a tempót. Kellemetlen nyitásokkal rukkolt elő az Ajka, amitől szétesett a Sümeg játéka. Kelemen és Poórné összhangja ismét jól működött, a szélen pedig Tóth ütései járultak hozzá a játszmagyőzelemhez (25:18, 1:0).

A második etapban a hazai csapat a játék minden elemében felülmúlta a sümegieket. Sorcserét rendelt el Poórné, a fiatalok léptek pályára, és bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A jó nyitássorozatok folytatódtak, Kolat és Szokol-Humay is fontos pillanatokban villant, és a liberó Simonnak köszönhetően mezőnyben sem volt elveszett labda. A szett végén Somosi váltotta az irányító Kelement, a sümegiek pedig zilált soraikat próbálták rendezni, de nem tudtak tovább kozmetikázni az eredményen (25:8, 2:0).

A záró játszmára készültek a hazaiak, és a sümegiek tudták, hogy csak rövid idejük marad a játékban maradás esélyének megtartására. Kecskés került irányítópozícióba, Tar nyitásai törtek borsot az ajkai liberó orra alá, miközben támadásban lanyhult a korábbi ajkai lendület. A szett közepén aztán éledezni kezdtek a hazaiak: Szokol-Humay mezőnymunkája látványosan javult, és Kelemen is fontos labdát mentett. Nimsz sáncaival segítette csapatát, Kun ütései rendre utat találtak az ellenfél térfelére, s habár a mérkőzés legszorosabb pontállása realizálódott a játszma végére, már nem engedte ki a kezéből a gyeplőt a hARCos csapat (25:22, 3:0).

A magán és munkahelyi okok miatti hiányzásokon és a betegségeken kívül sajnos egyéb külső körülményekkel kell megküzdenie az ARC RSE-nek. A csapat viszonylag stabil pénzügyi helyzete a fennállás óta legnagyobb mértékben megingott. Odáig fajult a helyzet, hogy azonnali gyorssegély keresésébe kezdett a csapat. A hazai találkozót Marton Krisztián ajkai vállalkozó hozzájárulása révén sikerült megrendezni! Külön öröm, hogy rangadón szerzett győzelemmel mondhatott köszönetet a támogatásért a csapat.

A következő találkozóig hátralevő két hét sorsdöntő lesz a csapat életében. Szombathelyi rangadóra készül az Ajka, s Poórné már előzetesen is arra kérte a csapat tagjait, hogy mindenki nagy igyekezettel végezze az edzésmunkát, hiszen ebben rejlik a győzelem egyik záloga.

A Vasi Sportakadémiával tavasszal harcban állt a csoportelsőségért az ARC RSE, a két fél találkozója mindig izgalmas csatában szokott eldőlni. Jelenleg a tabellán előkelőbb helyen a VSA áll, (az ARC RSE egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a vörösiszap-katasztrófa miatt), hazai pályán biztosan nem adja könnyen magát a vasi együttes. Pikantériája a találkozónak, hogy a tavaly még ajkai színekben szereplő Wlassits – habár a hétvégi fordulóban megsérült – várhatóan pályára lép a VSA színeiben. A volt ARC-center többműszakos munkarendje miatt nemet mondott az idei hARCos szereplésre, ennek ellenére a vasiak csábításának nem tudott ellenállni.

Biztosan parázshangulatú találkozón fog eldőlni a rangadó, ami szokatlan (a VSA-nál azonban megszokott) módon a juniormérkőzés után kerül megrendezésre.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 6. forduló

ARC RSE – Sümegi RE 3:0 (18, 8, 22)
Ajka, 70 néző. Játékvezetők: Péterfy, Barabás
Ajka: Szokol-Humay, Náray, Kelemen, Poórné, Kolat, Nimsz. Csere: Simon (liberó), Tóth E., Kun P., Pajor, Somosi. Játékos-edző: Poór Tamásné
Sümeg: Holczer, Vincze, Tar, Kecskés, Simon, Stubán. Csere: Kaposi, Tihanyi, Gárdos. Edző: Petre Eduárd

Junior: Ajka – Sümeg 3:0 (16, 19, 14)

Címkék: röplabda sümeg ajka nb ii arc rse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr912468189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása