A Veszprémi Egyetemi SC meglepetésre 3:0-ra nyert az Újbuda TC otthonában a női NB I alapszakaszának hetedik fordulójában. A bakonyiak ezzel a sikerrel kijavították az egy héttel korábbi, Eger elleni botlásukat. A találkozó képgalériája ide kattintva megtekinthető!

A Miskolc óriási meglepetésre 3:2-re kikapott Kalocsán, ez a hír az Újbuda és a Veszprém játékosainak fantáziáját is megmozgatta, hiszen egy esetleges győzelemmel ismét csatlakozhatnak a közvetlen élmezőnyhöz. A hazaiak közül Molnár Brigitta, Jakab Teodóra, Havasi Noémi és Gombai Melinda is hiányzott, a bakonyiaknak csak Dordzsceren Dádzsót kellett nélkülözniük.

A korábbi csepeli játékos és edző, Oláh János másodszor tért vissza a veszprémi együttessel egykori sikerei színhelyére, és még a kezdő sípszó előtt érdekes döntésre szánta el magát, 0:0-nál feladót cserélt, a kezdőcsapatba jelölt Bodnár Rita helyett Tobak Esztert küldte pályára. Jól kezdett a vendégcsapat, és az Újbuda nehézkes, körülményes, sok hibával tarkított játékát kihasználva gyorsan ellépett (1:4). A hazaiak sem sokáig teketóriáztak, megrázták magukat és fordítottak (5:4). Eleinte a rontások határozták meg a játék menetét, aztán Korbel Krisztina, valamint Szelle Dóra és Földesi Nóra jó megmozdulásai következtek (7:8).

Hatékonyabb támadójátékának és magabiztosabb mezőnyözésének köszönhetően a folytatásban ellépett a Veszprém (9:14), Fekete Krisztina, a hazaiak edzője időt kért. Kisvártatva következett egy újabb időkérés, de ezt már a VESC mestere, Oláh János kezdeményezte, hiszen a fővárosiak visszazárkóztak (12:14). A folytatás ismét a bakonyiaké volt, a sokat hibázó hazaiak ajándékpontokkal kedveskedtek látogatóiknak (14:22). Egy-két életerős ütéssel és több ásznyitással zárkózott az Újbuda, de Földesi Nóra ejtésével véget ért az első szett, magabiztosan, megérdemelten szerzett vezetést összesítésben a Veszprém (18:25, 0:1).

Korbel Krisztina duplájával a hazaiak szereztek vezetést a második periódusban. Szelle Dóra blokkja és Telek Nikolett ásznyitás után már a VESC állt jobban (3:4), és a vendégek előnye tovább nőtt (4:7). Ismét jött Korbel, de ezúttal nem előröl, hanem hátulról, remek nyitásaival együttese visszafordította az eredményt (8:7). A visszatérést követően megint a Veszprém tudta pontra váltani a lehetőségeit, ráadásul blokkban is többször eredményes volt (11:14). Szinte kizárólag Korbel Krisztina tartotta életben a hazai reményeket, valamint a gyenge, helyenként pocsék veszprémi nyitásfogadás.

Hullámzott a játék, egyik csapat sem tudta igazán magához ragadni az irányítást. Aztán megint Korbel került a nyitóhelyre, és szervái megoldhatatlan feladat elé állították a vendégeket (20:16). A csapatkapitány, Kovács Anikó vezérletével kezdett visszazárkózni a VESC, Földesi bombája után Fekete Krisztina időt kért (20:19). A végjáték nagyon szorosan alakult, a feladó, Szűcs Anita két ponttal segítette a hazai együttest (23:22). Döntetlen állásnál a bakonyiak irányítója, Tobak Eszter nyitott két ászt, ezzel véget ért a második játszma (23:25, 0:2). Ezen leginkább maga Tobak lepődött meg, aki a nyitásokra koncentrált, arra azonban nem figyelt, hogy mennyi az állás...

Korbel-parádét hozott a harmadik etap eleje is (4:0), Oláh János gyorsan időt kért, majd Telek Nikolett helyett beküldte Kintli Tímeát. Érthetetlenül megtorpant a VESC, szinte tetszés szerint érte el pontjait a nagy nehezen játékba lendülő házigazda (8:3). Kintli blokkolt és ászt nyitott, Szelle is pontot szerzett, aztán Kovács Anikó folytatta a veszprémi pontgyártást, hamarosan ismét látótávolságba kerültek a dunántúliak, akik Földesi sáncával egyenlítettek (9:9). Amikor Szelle Dóra megint betalált, már kettővel a vendégcsapat állt jobban (11:14). Hibát hibára halmozott az Újbuda, néha teljesen érthetetlenül. A bakonyiak sem játszottak jól, de hosszabb-rövidebb periódusokban kevesebbet rontottak riválisuknál, így a második technikainál kettővel vezettek (13:15). A folytatás ugyanúgy bántóan színvonaltalan és hangulattalan volt, mint az egész meccs. A veszprémiek több ászt nyitottak, meccslabdához jutottak, végül Környei Dóra hálóról lecsorgó labdája jelentette a befejezést (19:25, 0:3).

A mérkőzés legjobbja
A győztes csapat ütőjátékosa, egyben legeredményesebb tagja, honlapunk múzsája, Környei Dóra volt a mezőny legjobbja, de nem azért mert múzsa, hanem azért, mert hatékonyan ütött, és a többi játékelemben is jól teljesített. Társai közül a rutinos csapatkapitány, Kovács Anikó ezúttal is megbízható, hasznos tagja volt a Veszprémnek, és a többiek, Szelle Dóra, Földesi Nóra, Tobak Eszter és Kintli Tímea is jól játszottak! A hazaiak közül egyedül a mezőny legeredményesebb játékosa, Korbel Krisztina dicsérhető, de ő nagyon!

NB I, nők, alapszakasz, 7. forduló

Újbuda TC – Veszprémi Egyetemi SC 0:3 (–18, –23, –19)
Csepel, 30 néző. Játékvezetők: Pőcze, Kiss Z.
Újbuda: Szűcs A. 7, Korbel 19, dr. Balczó 9, Varga R. 4, Kovács E. 7, Wéber 2. Csere: Kovács D. (liberó). Edző: Fekete Krisztina
Veszprém: Bodnár R., Kovács A. 11, Szelle 11, Földesi 11, Környei 16, Telek 6. Csere: Vargán (liberó), Tobak 2, Kintli T. 2. Edző: Oláh János

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 9:14, 12:16, 14:22. 2. játszma: 8:7, 11:14, 15:16, 20:16, 20:19, 23:22. 3. játszma: 8:3, 9:9, 11:14, 15:22

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Fekete Krisztina: – A mai teljesítményt nem lehet a sérülések, betegségek, hiányzások számlájára írni. Minél többen hiányoznak, a pályán lévőknek annál többet hozzá kell tenniük, annál jobban küzdeniük kell, és példát mutatniuk akaraterőből. Ez ma egyáltalán nem látszott, sem a fejeket, sem a teljesítményeken.
Oláh János: – Bár az ellenfelet nem sosem szabad minősíteni, úgy látom, ma a riválisunknak nem volt sok kedve játszani, és ezt most végre kihasználtuk. A harmadik szettben akármennyire tudtuk, hogy mit kellene csinálnunk, sikerült leépülnünk nekünk is. Szerencsére a végén feltámadtunk, és sikerült az eredmény szerint meglepetés-győzelmet aratnunk. Aki látta a meccset, az tudja, hogy ma egyszerűen ilyen napja volt az Újbudának. De mi kihasználtunk! Köszönjük a sorsnak!

Kalocsai SE – Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:2 (13, –16, –4, 21, 9)
Palota-Böllhoff – BITT-Kaposvári NRC 0:3 (–23, –17, –16)
AVE-Agria RC-Eger– Szolnoki RK-SI 3:0 (23, 20, 17)

Az állás 7 forduló után
1. Kaposvár 13 pont (20:9)
2. Miskolc 12 pont (19:12)
3. Veszprém 11 pont (17:11)
4. Újbuda 11 pont (15:13)
5. Eger 9 pont (12:16)
6. Palota 9 pont (11:16)
7. Szolnok 9 pont (6:15)
8. Kalocsa 8 pont (8:16)
A Szolnok és a Kalocsa egy meccsel kevesebbet játszott, egymás elleni mérkőzésüket november 28-ra halasztották.

Címkék: veszprém röplabda újbuda vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr42428899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása