Magabiztos győzelmet aratott az osztrák Hypo Tirol Innsbruck csapata a Kaposvári RSE otthonában a férfi Közép-európai Liga alapszakaszának hatodik fordulójában. A somogyiak csak a szettek első felében tudták igazán megnehezíteni Bajnokok Ligája-résztvevő ellenfelük dolgát.

A jó erőkből álló nemzetközi sztárcsapat, a Hypo Tirol Innsbruck érdekes mérkőzést vívott Kaposváron, összességében viszont igazolta a papírformát. A hat mérkőzés után ötvenszázalékos teljesítménnyel álló somogyiak jól kezdtek, a pontos támadásoknak és a remek mezőnymunkának köszönhetően az első szett közepére sikerült ötpontos előnyre szert tenniük. A vendégek ezután kapták össze magukat, és gyors pontokkal rövidesen utolérték egyre többet hibázó ellenfelüket. 19:19-nél az ex-kaposvári Mózer Zoltán egyenlített, a hajrában pedig felülkerekedett az Innsbruck (22:25).

A térfélcsere után hasonló volt a forgatókönyv. Jobban kezdett a Kaposvár. Kaszap Tamás egy ásznyitással kínálta meg a háló túloldalán állókat, Schulcz István pedig kemény ütéseivel tűnt ki a mezőnyből. 16:16 után már csak az osztrákok vezettek, akik a kiválóan teljesítő brazil Costa da Silva vezérletével végül biztosan nyerték ezt a játszmát is (20:25).

A Bajnokok Ligája-szereplő Tirol a harmadik játékrészben is előzékeny volt: az elején a somogyiak vezettek, aztán újra fordult a kocka. A csereként beállt center, Joscak, valamint Mózer is fontos pontokat ütött, a végén viszont Kaszap látványos blokkjával egy pontra feljött a magyar csapat (22:23). Ezután Gavan meccslabdához juttatta csapatát, majd Kaszap egyenlített (24:24). A vendégek újból megrázták magukat, és da Silva pontjával végül kiharcolták a győzelmet. A papírforma ezúttal sem borult Kaposváron, de a somogyiak kiérdemelték a közönség tapsát.

Közép-európai Liga, férfiak, alapszakasz, 6. forduló

Kaposvári RSE – Hypo Tirol Innsbruck (osztrák) 0:3 (–22, –20, –24)
Kaposvár, 300 néző. Játékvezetők: Muha, Bardic (horvátok)
Kaposvár: Kaszap 6, Bagics Balázs 7, Nagy J. 10, Schulcz 13, Hoboth Á. 6, Csoma 10. Csere: Dömötör (liberó), Gergye. Edző: Kántor Sándor
Innsbruck: Carletti, Chrtiansky 8, Cebron, da Silva 16, Mózer 10, Gavan 6. Csere: Laure (liberó), Svoboda, Joscak 9, Kankanpaa. Edző: Stefan Chrtiansky

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 8:5, 11:7, 15:10, 16:14, 19:19, 21:19, 20:22, 21:24. 2. játszma: 0:2, 4:3, 8:6, 12:7, 16:13, 16:17, 18:23, 19:24. 3. játszma: 8:6, 11:8, 13:13, 14:16, 16:18, 17:21, 19:22, 22:23, 22:24, 24:24, 24:25

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda innsbruck hypo tirol közép európai liga mózer

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr732426681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása