Újabb hétvége, újabb forduló – sőt, rögtön kettő is a női Extraligában, hiszen pénteken és vasárnap is pályára lépnek legjobb női klubcsapataink. Ez a bajnokság második duplázása (6. és 7. forduló), amelynek első, pénteki felvonása több csemegét is ígér az érdeklődők számára. Beharangozó!

BSE-FCSM – BÉKÉSCSABAI RSE
(november 5., péntek, 16 óra)

Két olyan csapat találkozik a forduló nyitómeccsén, amely az előző körben nyerhető meccset bukott el. A két vereség közül egy fokkal talán a békéscsabaiaké lehet fájóbb, hiszen ők hazai pályán kaptak ki az Újpesttől, nem is akármilyen körülmények között! Mint ismert, a viharsarkiak a döntő szettben már 13:9-re is vezettek a kezdőfeladójukat hamar elvesztő ellenfelükkel szemben, ám innen sem sikerült megnyerniük a találkozót. Nagy kérdés, hogy egy ilyen vereség után Nagy Attila edzőnek mennyire sikerült rendet tenni a fejekben – biztosan nem volt könnyű megemésztenie sem neki, sem csapatának a kudarcot. Nem éppen a legjobbkor jön számukra a listavezető elleni idegenbeli fellépés. Csabai oldalon némi bizakodásra adhat okot, hogy a BSE sem sikerélménnyel érkezik a fordulóra, hiszen a címvédő az előző körben Nyíregyházán elvesztette majdnem egyéves veretlenségét (a városmajoriak legutóbb 2009. november 15-én kaptak ki a Vasas otthonában tétmérkőzésen). Természetesen így is Hollósy László együttese a találkozó esélyese – főleg hazai pályán. Fontos is lenne a győzelem a BSE számára, hiszen két közvetlen riválisa egymás ellen lép pályára ugyanezen a napon, így egy esetleges győzelemmel újra lépéselőnybe kerülhetne egyikükkel szemben.
Érdekes és feltűnő, hogy a BSE, amely korábban hagyományosan 17 órától rendezte pénteki találkozóit, ezúttal 16 órára írta ki a meccset. Jóhiszeműen azt gondoljuk, azért történt mindez, hogy lehetőség szerint elkerüljék a 18 órakor kezdődő Vasas – NRK-Nyíregyháza rangadót! A fővárosi röplabdabarátok nevében köszönjük és üdvözöljük ezt a nagyszerű gesztust, ami korábban sajnos csak nagyon ritkán jutott az illetékesek eszébe...

Tippjeink
Kovács Gábor: 3:0
Rodics Dániel: 3:0

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA SE – ÚJPESTI TE
(november 5., péntek, 18 óra)

Elmarad a nagy találkozás! Legalábbis ami a két élő legenda, a két régi harcostárs, Natalija Papizsanszkaja és Natalija Akimova pályán való találkozását illeti. Mint tudjuk, előbbi megsérült az előző fordulóban, és bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy egyhónapos kihagyás vár rá, ez végül nem bizonyult igaznak. A pénteki meccset kihagyja, de vasárnap már ott szeretne lenni a társai között. Csapata a fiatal Ancsin Kitti vezetésével így is nyerni tudott a Viharsarokban, ami hatalmas önbizalmat adhat a folytatásra. A Főiskola SE továbbra is várja a szezon első győzelmét, és erre igazán hazai pályán lehet esélye – akár még az Újpest ellen is. Kérdéses, hogy Botos Fruzsina tudja-e vállalni a játékot. Hiányában sokkal nehezebb dolguk lesz a nyíregyháziaknak a javarészt rutinos játékosokból álló UTE ellen. Nagy kérdés, hogy a vendégeknél Farkas Mihály ezúttal is Ancsin Kittinek adja-e a karmesteri pálcát, vagy esetleg a betegségéből visszatérő, ütőként és feladóként is bevethető Lutter Eszter kapja-e meg a bizalmat. Mi előbbire voksolunk, ám ha ez így lesz, hatalmas feladat és teher hárulhat a fiatal játékosra – kérdés, mennyire tud majd ezzel megbírkózni.

Tippjeink
Kovács Gábor:
1:3
Rodics Dániel: 1:3

TEVA-GÖDÖLLŐI RC – MÁV ELŐRE PRO-PÁTRIA ELECTRONICS SC
(november 5., péntek, 18 óra)

Az előző körben aratott, Főiskola elleni győzelemmel Deme Gábor csapata visszatalált a győzelem ösvényére, ám ezúttal jóval nehezebb dolga lesz a fiatal fehérváriak ellen. Ha minden igaz, a hazaiaknál visszatérhet a csapat kezdőfeladója, Borlai Luca, ami mindenképpen nagy erősítés – emellett a fő kérdés, hogy ezúttal melyik liberójának ad bizonyítási lehetőséget a jászberényi edző. A másik oldalon a MÁV emlékezetes körülmények között szenvedett vereséget a Vasastól az előző fordulóban, nem csoda hát, ha a sárga-piros lapos kizárása miatt erről a meccsről biztosan eltiltott Fésüs Irént ezúttal nélkülöző fehérváriak fogadkoznak a találkozó előtt, hogy nyerni mennek a bajnokesélyes otthonába. Stabil nyitásfogadással és gyors, pontos játékkal lehet esélyük a magasabb gödöllőiek ellen, ám a hazaiaknak is létkérdés a győzelem – jó találkozóra van tehát kilátás.

Tippjeink
Kovács Gábor:
3:2
Rodics Dániel: 3:1

VASAS DUNA AUTÓ ÓBUDA – NRK-NYÍREGYHÁZA
(november 5., péntek, 18 óra)

A forduló rangadóját rendezik a Folyondár utcában, ahol a hazaiakhoz hasonlóan szintén egy vereséggel álló NRK lesz a vendég. Mint az elmúlt körülbelül tíz évben oly sokszor, ezúttal sem ígérkezik gyors, egyszerű meccsnek a két rivális aktuális összecsapása, hiszen a vendégek eddig meglepő magabiztossággal játszanak idén. Érdekes lesz Miklai Zsanett helyzete – a fiatal center a hosszú nyíregyházi évek után először léphet pályára tétmeccsen ellenfélként régi ismerősei ellen. A Vasas kezdőhatosa teljes, a fővárosiaknál elsősorban a kiegészítő emberek betegsége, sérülése okozhat fejtörést Jókay Zoltán számára. A vendégeknél a BSE elleni bravúros győzelem alkalmával, a negyedik szettben megsérülő Katona Brigitta a legfrissebb hírek szerint bevethető lesz a két nagyon fontos, hétvégi találkozón, hiszen bal bokája „csak” megzúzódott. Ahhoz, hogy a szabolcsiaknak reális győzelmi esélyük legyen a fővárosban, majd vasárnap hazai pályán a Gödöllő elleni újabb rangadón is, szüksége is van rutinos játékosára Kőhalmi Richárdnak, a csapat edzőjének.

Tippjeink
Kovács Gábor:
3:1
Rodics Dániel: 2:3

Tekintse meg a női Extraliga adatbankját ide kattintva!

Címkék: máv székesfehérvár nyíregyháza beharangozó békéscsaba röplabda ute fehérvár újpest gödöllő vasas bse extraliga nyíregyházi főiskola brse női extraliga máv előre nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr782420451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása