A KESI játékosállományából idén kiöregedett lányok, valamint egy-két lelkes régebbi játékos alkotja az alföldi együttes jelenlegi keretét. Röp-Ke néven neveztek a női NB II-be, természetesen intézményi, anyagi támogatás nélkül szülők, játékosok, edzők ügyszeretetéből működik a csapat.

Első bajnokijukon a Közgáz SC-DSK ellen mérkőztek, s csak szoros meccsen maradtak alul. A mérkőzés első játszmájában érződött a hazaiak megilletődöttsége, amely elsősorban nyitásfogadási hibákban mutatkozott meg. A folytatásban a kecskemétiek állták a sarat, a második szettben 25:25-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, innen ismét a rutin döntött a fővárosiak javára.

A következő két szettben az újonc alföldi társaság megmutatta, mit is tud. Egymást múlták felül a játékosok, Csizmadia Szabolcs még cserélni is tudott. A negyedik játszmában a Zrínyi Ilona Általános Iskola termébe az igen lelkes közönség igazi rangadóhangulatot varázsolt, változatos labdamenetek és váltakozó vezetés mellett a vendégek mérkőzéslabdához jutottak, de az időközben lecserélt Tormási visszaállításával sikerült a hazaiaknak egyenlíteniük (2:2).

A döntő szett elején a hazaiakon a fáradtság jelei mutatkoztak, bár 7:8 volt az állás a térfélcserénél, a folytatásban egy-két hazai rontás nyomán a Közgáz a maga javára döntötte el a mérkőzést.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 1. forduló
Röp-Ke SE – Közgáz SC-DSK 2:3 (–19, –27, 15, 24, –13)

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét közgáz röplabda röpke nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr632381544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása