A Debreceni EAC hazai pályán 3:2-re nyert a székesfehérvári Kodolányi ellen a férfi NB I alapszakaszának harmadik fordulójában. A vendégek már 2:1-re is vezettek, de a hajdúsági fiatalok remekeltek a hajrában.

Debreceni EAC – Kodolányi-Masita-Hellotel FRKE 3:2 (21, –22, –27, 12, 10)
Debrecen, 100 néző. Játékvezetők: Vári, Donkó
Debrecen: Barna, Puskás, Tóth D., Orosz, Leidgeb, Bankó. Csere: Szabó Z. (liberó), Csipkés. Edző: Fodor Antal
Kodolányi: Takács, Neukum, Deli, Nagy B., Gazsi, Halász. Csere: Csizmadi (liberó), Kővári, Bende. Edző: Nagy Róbert

Ilyen összeállításban még nem játszott a DEAC, de még csak nem is nagyon edzett. Úgy tűnik, hogy a ponterős Való Tibor nem folytatja a játékot, mivel az egyetem befejezése mellett egyszerűen nem tud eljutni még az edzésekre sem. Mellette ezen a meccsen hiányzott még két alapember a hajdúsági együttesből. Nagy Márton külföldön tartózkodott, Berkes Tibor pedig sérüléssel bajlódott.

A felsorolt hátráltató tényezőkhöz képest jól teljesített a gárda. A Kodolányival az előző bajnokságban is késhegyre menü küzdelmet vívtak a debreceniek a bennmaradásért (végül mindketten élvonalbeliként folytatták idén), s bár a rutin a fehérváriak mellett szólt, a lelkesen küzdő DEAC nagyon fontos győzelmet küzdött ki magának.

Fodor Antal: – A meccs elején a jó bemelegítésnek és egy kis szerencsének köszönhetően megleptük ellenfelünket, s meg is nyertük a játszmát. Utána a rutinosabb fehérváriak belelendültek, s hozták azt a szettet. A harmadikat is, bár hatalmas küzdelemben. Meg is ijedtünk egy kicsit, mert már nekünk kellett kapaszkodnunk, de úgy tűnik, sokat kivett belőlük az addigi játék, mert a negyedik szettben teljesen leült ellenfelünk és simán vesztett. Ezzel az önbizalommal kezdtük az ötödiket, a görcs kikerült a tagokból, majd sikerült győznünk.

(forrás: sport.unideb.hu)

Címkék: debrecen röplabda kodolányi deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr212367498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása