Ha már a rossz időzítés miatt így alakultak a dolgok, akkor a férfi világbajnokságot is kezdjük a közepén. Vagyis inkább a második harmadánál. Most zajlanak ugyanis a középdöntős csoportok küzdelmei, eddig egy fordulón vannak túl a csapatok, péntek délután, illetve este kerül sor a második mérkőzésekre.

Az első csoportkörben nagy meglepetés nem történt, az esélyesek – a papírformának megfelelően – mind továbbjutottak csoportjukból.

A G-csoportban (már a középdöntőről van tehát szó) az első találkozón a németek a 24 pontos ifj. Grózer György vezetésével 3:0-ra lelépték Puerto Ricót, így ha ma meglepik, és legyőzik az olaszokat, csoportelsőként juthatnak tovább.

A H-csoportban némileg talán meglepetésre a szerbek legyőzték az első csoportkörben a címvédő brazilokat megverő Kubát, ezzel hatalmas lépést tettek a csoportelsőség felé, hiszen papíron a csoport harmadik tagjánál, Mexikónál mindkét válogatott jobb erőkből áll. A szerb csapat vezére az eddig gyengélkedő Ivan Milkovics volt a maga 19 pontjával. A kubaiak oldalán a vereségnél sokkal nagyobb gond lehet Joandy Leal sérülése, a karibi csapat játékosának a bokája rakoncátlankodik.

Az I-csoportban az oroszok alig egy órát töltöttek a pályán Egyiptom ellen, és rendkívül magabiztosan, három játszmában nyertek. Az európai csapat legeredményesebbje ismét Makszim Mihajlov volt, az orosz ütő nagyon nagy formában játszik eddig a tornán, kérdés, kitart-e a lendülete a torna további szakaszára is.

Az L-csoport első találkozóján meglepetés született, már ha a csehek újabb győzelmét annak lehet nevezni. Az európai csapat nagyon jó formában van, ezt már az első csoportkörben is megmutatta (az előző világbajnokság bronzérmesét, Bulgáriát 3:1-re verte), most pedig nem kisebb csapat akadt a csehek horgára, mint az olimpiai címvédő Egyesült Államok! Hozzá kell tenni, hogy az amerikaiak még keresik a csapatukat, és úgy tűnik, két év nem volt elég arra, hogy az pekingi ötkarikás játékok után távozó játékosokat megfelelően pótolják. A cseh csapat legeredményesebbje ismét a Bajnokok Ligája-címvédő, olasz bajnok Trentino játékosa, Jan Stokr volt (ezúttal 15 pontig jutott), de ezúttal Jiri Popelka (13 pont) és Peter Platenik (12 pont) is kitett magáért.

Az M-csoportban az eddig jól szereplő, Európa-bajnoki ezüstérmes franciák kikaptak az argentinoktól. A dél-amerikaiak vezére az olasz Macerataban játszó Facundo Conte volt, a szélsőütő 22 pontjával messze a mezőny legeredményesebbjének bizonyult. A franciáknak ezzel a második fordulóban vereséggel kötelező legyőzniük a Simizu és Fukuzava vezetésével egyre jobb formába lendülő japánokat, különben búcsúznak a további küzdelmektől.

Az N-csoport első körében a címvédő brazilok magabiztos győzelemmel javítottak a Kuba elleni vereség után, a dél-amerikaiak 3:0-ra győzték le a szebb napokat is megélt lengyel válogatottat. Visotto Neves 21 ponttal kiemelkedett a mezőnyből, míg a lengyeleknél egy játékos sem akadt, aki kétszámjegyű pontot szerzett volna.

Férfi világbajnokság, Olaszország, középdöntő, 1. forduló

G-csoport: Németország–Puerto Rico 3:0 (22, 22, 18)
H-csoport: Kuba–Szerbia 1:3 (16, –19, –22, –19)
I-csoport: Oroszország–Egyiptom 3:0 (21, 17, 18)
L-csoport: Egyesült Államok–Csehország 0:3 (–19, –22, –22)
M-csoport: Franciaország–Argentína 1:3 (16, –17, –23, –21)
N-csoport: Lengyelország–Brazília 0:3 (–16, –20, –20)

A világbajnokság lebonyolításáról
Ilyen bonyolult és értelmetlen lebonyolítási rendszer világversenyen még nem volt egyetlen sportágban sem, amilyen szerint az Olaszországban zajló röplabda világbajnokságot rendezik. A mezőnyben 24 válogatott indult, és három csoportfázis után is 12 marad versenyben, de már csak négy vetélkedhet az érmekért. Az első kör csoportbeosztása is roppant furcsa volt, a négyesek korántsem hasonló erőt képviseltek. Az olaszok csoportjában például két ázsiai és egy afrikai csapat kapott helyet, a braziloknál viszont ott volt még Kuba és Spanyolország, a szerbeknél Lengyelország és Németország, míg a franciák a bolgárokkal selejteztek.

Még amikor közzétették a sorsolást, szembetűnt, hogy a lebonyolítási rendszert és csoportbeosztást úgy készítették el, ahogyan az az olasz válogatottnak a legmegfelelőbb. Ha tehát bárki is a záró csatározásokba kívánkozik, nézze, hogy az olasz ágra kerüljön, s öt győzelemmel (az egyik kötelező éppen az olaszok ellen) és négy vereséggel is ezüstérmet nyerhet, viszont fennáll a lehetőség, hogy a nyolc győzelem és egy vereség is (körbeveréssel harmadik hely a harmadik szakaszban) csak a kilencedik helyet jelenti.

A lebonyolítási rendszer szerint az első szakaszból három-három csapat jutott tovább, és hat új hármas csoportot alakítottak. A harmadik szakaszba két-két válogatott jut, és négy hármas csoportot alakítanak. Ezek győztesei az elődöntőbe kerülnek, a második helyezettek az 5-8. helyért, a harmadik helyezettek pedig a 9-12. helyért játszanak. Logikusnak tűnik tehát, hogy az F-csoportban, ahol Szerbia is helyet kapott, a legádázabb harc a harmadik helyért folyhatna, hiszen abban az esetben a második szakaszban az olasz és az ausztrál válogatott lenne a két rivális. Ha ugyanis Szerbia az első szakaszban csoportgyőztes lesz, a második szakaszban Kubával és Kínával kerülhet össze, ha a csoportban második lesz, akkor Brazíliával és Venezuelával (megjegyzés: majdnem pontosan így is történt minden). Forrás: Magyar Szó

Világbajnoki érdekességek
Az argentin válogatott Franciaország elleni győzelmét Milánóban a helyszínen tekintette meg a Bajnokok Ligája és olasz bajnoki címvédő Internationale két kiváló labdarúgója, Javier Zanetti és Esteban Cambiasso.

A világbajnokság összes eredménye ide kattintva megtekinthető

A világbajnokság honlapja ide kattintva megtekinthető

A világbajnokság oldala az FIVB lapján ide kattintva megtekinthető

A világbajnokság képgalériája ide kattintva megtekinthető

Szerző: Kovács Gábor (akinek nagyon köszönöm!)

Címkék: világbajnokság röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr292337815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása